2021
30
07

A soproni árvaház kövei mesélnek

Bontják a soproni árvaház belső udvarát. A csaknem negyedévezredes épületből hatalmas köveket, időmarta téglákat, mestergerendák darabjait hordják ki. Mintha mesélnének a múltról az omladékok, amelyek nagyon szomorú, de talán sokszor örömteli emberi sorsokat is láttakÉlt valamikor a a 18. század elején egy emberpár Sopronban. Voss Károly és Lanius Anna Dorottya. A házaspárnak nem lehetett gyermeke, de szorgalmas munkával egybegyűjtött vagyonukat száz meg száz árván maradt apróságra hagyták. Az ő “gyerekeikre”. Azokra is, akik még meg sem születtek. Azokra is akik meg sem ismerhették a csodás vállalásukat beteljesítő “szüleiket”. Nekik alakíttatták át családi házukat a Halász utcában. Így lettek örökre  a “gyermekeik” a kis Twist Olivérek és Csibék (Csibe Móricz Zsigmond talált lánya), akiknek sorsát jobbra fordíthatták ebben az intézményben és a hozzá épített kápolnában. Nem nehéz elképzelni hogyan élhettek ebben a menedékházban a szülők nélkül maradt gyermekek csaknem két évszázadon keresztül. Olvashattunk erről szép történeteket, láthattunk szomorú filmeket. Ám most itt a helyszínen is meggyőződhetünk a krónikák hitelességéről.  A belső építési munkák során kihordott kövek között ugyanis csempemaradványok, mosdótál darabkák, a mindennapi életben használt tárgyak maradványai is olykor előkerülnek. És ki tudja még mi marad az elhordott földben? Tudom, hogy a munkáskezeknek sietniük kell, a romokat gyorsan el kell tüntetni, hogy az alapok elkészülhessenek, hogy az új falak kinőhessenek a földből egy mai modern épület elkészültéhez. Mégis az embernek az jut az eszébe, hogy talán nagyobb tisztelettel, több megbecsüléssel kellene elhordani egy árvaház maradványait, még ha az épület architektúrájából a zömét talán meg is őrzik majd. Ilyen gyors bontások a belváros több részén is fellelhetőek, például a Jókai utcában, a Pap réten és még sorolhatnám. Markolók, teherautók, rakodógépek túrják, marják a régi téglákat, fagerendákat és kőfalat. Kőművesek és segédjeik lapátolnak, csákányoznak feszt. Porzik az egész környék, amúgy is zajszennyezett városunk hangzavarát még jobban felnagyítják a mohó és meghajszolt munkálatok. És mintha fájna egy kicsit a szemlélődőnek ez a mai sietség, ami egy letűnt korszak évszázados nyugalmát kergeti el végleg. A kérdés ezúttal is az: Hogyan lehetne nagyobb tiszteletet adni múltunknak?


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide