A szakszervezetek ultimátuma
Ebben az esetben már nincs értelme kommunistázni. Sorosozni, vagy gúnyos, fölényes megjegyzéseket tenni. Manipulálni a híradást. A sztrájkmozgalom ugyanis egyidős a bérmunka elindulásával, abból az időből, amikor még nem voltak Leninek, Kun Bélák, Kádár Jánosok, sőt Sorosok sem. Csak az emberibb munkakörülményekért küzdő bérmunkások és az őket kizsákmányoló gyárosok. Most csak egy dolog dönthet már, hogy lesz -e érdemi tárgyalás a követelések ügyében, vagy sem…
Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács keretében 2010 óta szintén folyamatosan eredménytelen tárgyalások folynak a közszféra bér- és foglalkoztatási helyzetével, munkajogi szabályozásával kapcsolatban.
2018. december 19-én 15 szakszervezet, illetve szakszervezeti szövetség megalakította az Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstrációszervező Bizottságot. A bizottság megfogalmazta a követeléseit:
- a Munka törvénykönyve átfogó felülvizsgálata, különös tekintettel a rendkívüli munkaidő és a munkaidőkeret szabályozására és a munkavállalókra nézve kedvező módosítása;
- a sztrájkjog újraszabályozása, a szociális párbeszéd munkavállalói érdekeket is tükröző érdemi megállapodásokra törekvő működtetése;
- tisztességes munkáért tisztességes béreket a béregyenlőtlenségek mérséklésére is figyelemmel, a béren kívüli juttatásokra vonatkozó kedvező szabályok visszaállítása, a közszféra bérhelyzetének rendezése, különös tekintettel a Kjt. illetménytáblájának rendezésére és a diplomás bérminimum bevezetésére;
- rugalmasabb nyugdíjba vonulási rendszer kidolgozása, a korengedményes illetve a korkedvezményes nyugdíjak korszerűbb formában történő visszaállítása, a megváltozott képességű dolgozók támogatása.
A szakszervezet azt kéri, hogy a kormány öt napon belül jelölje ki az egyeztető eljárásban résztvevő képviselőjét és Orbán Viktor az egyeztetés helyéről és időpontjáról szóló értesítését haladéktalanul küldje el nekik.
1 hozzászólás
Váci Klebelsberg Kultúrkör hozzászólása
Ez egy agymenés , úgy tűnik hogy a totál adatok teljes hiányában van a szerző. Persze, hogy kell „sorosozni” hisz az egész hisztéria kintről van beindítva ! Dávid Atya,- de a Vater is- teljesen döbbenten olvasnák a volt „tanítványuk” szösszeneteit.
Sajnos van olyan, hogy az alma messze esik a fájától !
-mint volt bencés és piarista diákok is –
VKK
Ez egy agymenés , úgy tűnik hogy a totál adatok teljes hiányában van a szerző. Persze, hogy kell „sorosozni” hisz az egész hisztéria kintről van beindítva ! Dávid Atya,- de a Vater is- teljesen döbbenten olvasnák a volt „tanítványuk” szösszeneteit.
Sajnos van olyan, hogy az alma messze esik a fájától !
-mint volt bencés és piarista diákok is –
VKK