2017
14
10

Aki gyermeket fogad be, netán angyalokat lát vendégül

Hollandia az első világháború után csodálatos befogadó országgá vált. Magyar gyerekek ezrei indultak útra a Keleti pályaudvarról 1920 és 1930 között, hogy az ínségtől, nem egyszer az éhezéstől megmentsék őket. Köztük volt nagybátyám Kuntz Jenő, aki hatévesen érkezett meg Leiden városába, félárvaként, kiéhezetten, elgyötörten. Igazán szerencséje volt, a híres egyetem egyik professzora és felesége vette őt magához. Gyermektelen házaspárként kiáradó örömmel fogadták a kicsi magyar fiút, aki azután jó eszének köszönhetően később ezen az egyetemen szerezte meg kertészmérnöki diplomáját, majd kivándorolt Írországba és ott megházasodott. Elsőként kezdett el foglalkozni a szigetországban üvegházi paradicsom és paprika termesztésével. Tizenhárom gyermeke született.

A történetről eszembe jutnak a Biblia sorai: “Ne feledkezzetek meg a vendégszeretetről, hisz ilyen módon némelyek tudtuk nélkül angyalokat láttak vendégül” (Zsid 13,1-2). És eszembe jut a múltkori őcsényi történet, amin most a liberális ellenzék hetek óta fogát feni. Túl magasra dobott labda volt ez, hát persze, hogy le kellett ütni,mert Őcsényben kiszúrták a kocsigumijait annak a panziósnak és a gyerekének, aki a hivatalosan a magyar állam oltalma alatt álló menekült gyerekeket akart volna nyaraltatni. A panzióst meg is fenyegették, a polgármester pedig a botrány miatt lemondott. Orbán Viktor a hírre reagálva azt mondta, hogy egyetért a menekültek ellen tiltakozó helyiekkel. Vajon Hollandiában ilyesmi megtörténhetett volna? Nem valószínű. A  sok elszegényedett, legyengült, esetleg árván maradt kisgyerek számára óriási segítség volt annak idején a holland református egyház  támogatásával megvalósuló gyermekmentő akció, ugyanis a gyermekeket holland családok vették magukhoz néha csak hetekre, máskor akár évekre, sőt arra is volt példa, hogy a magyar gyerekeket örökbe fogadták.

Az őcsényi  ügyből sajnos befejezetlen történet kerekedett, ami jóra is fordulhatott volna. Az őcsényi kisgyerekek menedékre találhattak volna jó embereknél, sőt némelyiküket be is fogadhatták volna, mint annak idején a magyarokat Hollandia városaiban. Úgy miként nagybátyámat csaknem egy évszázaddal ezelőtt. A leuveni professzor saját gyermekeként nevelte az árván maradt budai kisfiút. Etette, ruházta, iskoláztatta és nevelte felesége segítségével. Nem győzöm hangsúlyozni szép és kerek történet alakulhatott volna az őcsényi esetből is, olyan ami a holland és a magyar történelem könyvek lapjaira is felkerült a nagy világégés utáni gyermekmentő akcióról. Kétségtelen százak meg százak sorsfordulóját jelentette a Tulipánok országának soha el nem felejthető önzetlensége. Nagybátyám életében is mérföldkőnek számított a befogadása. Kuntz Jenő, nem csupán otthonra, de  második hazára is talált Hollandiában, és nem kellett megélnie itthon  a ki tudja mit tartogató, szenvedésekkel teli húszas éveket. Később  már csak látogatóban járt haza Magyarországra. Kertészmérnökként a negyvenes évek elején elvette feleségül azt az ír asszonyt, akivel azután a Dublin melletti Wicklow-ban leélték életüket. Tizenhárom gyermeküket tisztességgel felnevelték. Ők aztán szétszóródtak a világ minden tájára, de karácsonykor mindig újra meg újra találkoznak. Sohasem felejtik el gyökereiket. Amikor édesapjuk a kilencvenes évek közepén meghalt, nemzeti színeinkkel átfont magyar koszorút tettek a sírjára és búcsúztatóul magyar népdalokat játszott az ír hegedűs. Annak a holland házaspárnak pedig, amelynek mindent köszönhettek, az emlékét szívükben hordozzák életük végéig, mert  hisznek abban, némelyek tudtuk nélkül angyalokat láttak vendégül.

A fényképen magyar gyerekek egy hollandiai menzán


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide