2018
04
11

Az alvó tündérke

Hatodik részlet új könyvemből, amely december elején jelenik meg. Egy család sorsjátszmái kétszáz év tükrében. Főszereplője egy híres magyar orvos-kórbocnok, Arányi Lajos György, akinek családfája és utódai is továbbviszik az elmúlás, a halál kérdéseit faggató sorjátszmákat. A végig izgalmas és komoly filozófiai gondolatokat felvető kötet valójában kétszáz év családregénye is egyben. Küzdelmekkel, szerelmi drámákkal, történelmi viharokkal keretezve.

 

                                                                                               Az alvó tündérke

 

 

Nem először mentette meg az utókor számára az elhunytak testét. És miután „emberpreparátori” tevékenységének országos, sőt birodalmon belüli híre támadt, előkelőségek sokaságának holttestét balzsamozta be. Többek között Scitovszky János hercegprímás, Wesselényi Miklós, gróf. Széchenyi István földi maradványait is ő konzerválta. Kórboncnokként, törvényszéki orvosi teendőket ellátva közeli kapcsolatba került az elmúlással és a halállal. Meglehetősen bizarr volt az az eset is, amikor elhunyt tanártársáról, Schordan Zsigmondról akartak szobrot készíttetni a kollégái, és Arányit bízták meg az alakminta elkészítésével. A nagyobb hűség kedvéért Arányi habozás nélkül kihantoltatta a már több éve békében porladó élettan professzor földi maradványait. Minta után akart dolgozni. Az ő szoborvázlata alapján készült el végül Izsó Miklós márvány mellszobra.

Talán mégis a legmélyebb nyomott hagyta a lelkében, amikor Ferenc József császár elsőszülött lányának, Zsófia főhercegnőnek holttestét balzsamozta. Doktor Arányi megrendülten állt a kislány apró teteme felett. Minden korai halál döbbenettel töltötte be a szívét, de a kétéves pici mélyen elgondolkodtatta. Látott ő már sok halott kisgyermeket a kolerajárvány idején is, de most arra kellett gondolni, hogy a véreskezű császár gyermeke fölött áll, akinek arcocskáján még holtában is olyan tiszta szelídség rögzült, amitől most nehezen tudott nekilátni feladatának. Tudta azonban, hogy a munkája csak akkor sikerülhet jól, ha minden érzelmét kikapcsolja és úgy lát a feladatához, mint egy a szakmájában ízig-vérig járatos iparos a mestermunkájához.

Nagy lélegzetet vett, felöltötte boncmesteri kötényét magára és többé már nem tétovázott, az erekbe formalinból, cinksóból, alkoholból, glicerinből és szalicilsavból álló oldatot injekciózott. Ezután Zsófia parányi agyát az öreglyukon keresztül óvatosan eltávolította, majd bevágásokat ejtett a hason, a testet felnyitotta és kivette a belső szerveket. Ezt követően pedig arzénsavas kálioldattal és nátronsó oldattal többször alaposan átmosta a testüregeket. A kicsorgó nedveket egy nagy fakádba engedte bele. A fej mumifikálásához sósborszeszt is felhasznált.

A munka órákon át eltartott, de érdekes módon szinte fáradság nélkül haladt, minden sejtjével érezte, hogy kitesz majd magáért és az eredmény meghökkentően jó lesz. Amikor a kis főhercegnő testének tartósításával végzett, a szikével ejtett mély sebeket összevarrta, néhány pillanatra megállt és rácsodálkozott a mesterműre. Most már csupán esztétikai feladatok elvégzésére volt szükség, így saját maga előállította növényi festékanyaggal megszínezte a lányka arcát és az üveges, opálos kék szemeket ragyogóvá varázsolta, a szemhéjakat kagylóhéjakkal emelte ki, amelyek szinte teljes hasonlóságban pótolták a kicsi gyermek életében kerekre nyíló kökény-kék szemeit. Meg volt elégedve önmagával. Letörölte verítékes homlokát és Zsófia testrészein futtatta végig tekintetét. Észrevette, hogy a főhercegnő szőke fürtjeit vérfoltok maszatolják. Citromlével kevert langyos vízzel alaposan átmosta a haját és megszárította, majd aprólékosan ügyelve a legkisebb részletekre is, kifésülte azt. Még néhány simítás és készen is volt.

– Készen vagy kicsi lány! – állt le vagy tizenhat órán át tartó munka után.

Nem zavarta, hogy munka közben egy falatot sem vett magához, csupán a vizeskorsó tartalmát hörpölte fel folyamatosan. A kórbonctani intézet nagytermében álló tükörbe most egy pillantást vetett és félig nevetve, félig elborzadva suttogta:

– Mintha magam is most keltem volna ki egy sírból!

Szürke orvosi köpenyét vérmaszat, testnedvek és különféle vegyi anyagok festették meg. Most érezte csak meg a tartósítószerek förtelmes szagát, haja kócokban meredezett, a szakállán apró csontszilánkok billegtek, az egész teste bűzlött az izzadságtól.

– Készen van professzor úr? – csengettek hirtelen egy kis rézharanggal este fél tíz tájékában.

Az intézeti szolga volt az. Majd bekiabálta a professzornak, hogy Doktor Wiederhofer és Götz gyermekorvos érkeztek. Miután választ nem kapott a vendégeket beengedte a terembe. Az osztrák orvosok elé nem mindennapi látvány tárult. Arányi kedvenc karosszékében féloldalasan feküdt és halálosan elcsigázva mélyen aludt, feje oldalra bicsaklott, kezében még mindig az ecsetet szorongatta, amellyel a kislány arcbőrét és kezeit kozmetikázta a balzsamozási munkafolyamat legvégén. Egy mosókád csapjából vékony sugárban folyt ki a víz, annak csobogása volt az egyetlen hang, ami szinte teljessé tette a csendet. Widerhofer halkan elzárta a csapot és mindketten lábujjhegyen odamerészkedtek Zsófia múmiájához.

– Óh, Istenem! – Widerhofer csak ennyit tudott mondani, amikor a lányka hófehér meztelen testére pillantott.

– Mintha édesdeden aludna, szegény kicsi drága hercegnő! Maga mestermunkát végzett-veregette meg Arányi vállát Götz doktor, mire a professzor lassan felocsúdott mély álmából.

– Most már készen áll a kislány a halott öltöztetők munkájához és holnap felravatalozhatják a Vártemplomban – válaszolt a végtelen fáradtsággal a hangjában Arányi.

– Nem kellett csalódnunk Önben! – veregette meg a vállát a már álló Arányinak most már Widerhofer is. – Biztos vagyok benne az uralkodó és felesége nagyon elégedett lesz a munkájával. Ön nagy szolgálatot tett a királyi háznak. Gratulálok!

– Ez a hivatásom!- mondta szerényen Arányi doktor és jobb kezével gyengéden megsimogatta a tökéletesen bebalzsamozott Zsófia szőke fürtjeit

 

A könyv előrendelhető a kuntz.zoltan@gmail címen vagy facebook oldalamon!!! Az új kötetet ezúttal is az Oriold és Társai könyvkiadó jelenteti meg!

 Fénykép: Erzsébet királyné, akinek elsőszülött gyermekét Arányi Lajos balzsamozta be. Sissi ellen 120 évvel ezelőtt követtek el merényletet.

 


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide