Az égiek csodája

A csillagászok azt mondják ezerévente történik meg ez az égi jelenség. A Naprendszerünk összes bolygója együtt áll majd június 17-28 között. A spirituális dolgokban hívők talán meg is fogalmazzák magukban, hogy mindez nem a véletlen műve. Lehet ez valamiféle isteni intés, jelzés, figyelmeztetés, ami nekünk embereknek szól. Ki tudja? Annyi azonban bizonyos, hogy még a legnagyobb realisták, az anyagelvűség meggyőződéses hirdetői sem mondhatják, hogy mindez csupán a fizika törvénye, hogy pont most a civilizációnkat veszélyeztető eddigi legnagyobb veszélyek közepette mutatkozik meg ez az égi csoda. Ha csupán arra figyelmeztet bennünket, hogy milyen gyönyörű világban élünk, és mennyivel sokkal jobban meg kéne azt becsülnünk földi létünkben, akkor már az is valami. Azt is tudom ritkán nézünk az égre. Földi gondjainkkal, bajainkkal, legtöbbnyire saját magunk előidézte krízisekkel birkózunk, mint például a környezetszennyezés, a háború, a mindennapi megélhetés válságai. És be kell lássuk ma már a fényszennyezés világkorában szinte nem is látjuk tisztán a Naprendszer tündöklő csillagait és a Nap körül fáradhatatlanul keringő bolygókat.

Tizennégy sem lehettem,amikor komáromi házunk udvarán, az ott bérletben lakó Sári család gyermekei, Gyula és Mariann egy tükörreflexes távcsövet állítottak fel az augusztusi éjszakában. Akkor és ott láttam meg először életemben a Hold krátereit és a Szaturnusz gyűrűjét, a monumentális szépségű másik Naprendszert, a különös szomszédot, az Androméda ködöt. Elképesztően gyönyörű és lenyűgöző világ tárult elém. A szikrázó, pulzáló csillagok, a távcsővel már látható vörös bolygó, a Mars, egyszerűen elkápráztattak. Attól fogva másként néztem és nézek mindig az éjszakai égboltra. Megnövekedett csodálattal és mélységes tisztelettel. Megértettem, hogy a világ létrejötte, akár spontán fizikai törvények alapján, vagy az isteni teremtés által, de mindenképpen a földi embernek juttatott legnagyobb ajándék. Sokan felismerték már ezt az idők folyamán, tudósok, csillagászok, filozófusok, költők és mi egyszerű emberek is. Felismertük a Galaxis mérhetetlen csodáját, de úgy tűnik igazán nem akarjuk azt méltóképpen magunkénak, otthont adó társunknak érezni, vétünk ellene nap, mint nap. Történelmünk nagy válságaival, háborúkkal, forradalmakkal, népirtásokkal, telhetetlenséggel, kapzsisággal , ostobasággal, tiszteletlenséggel, és még sorolhatnám. Meggyőződésem, ha többet néznénk az égieket és olykor elgondolkodnánk azok értelméről és méltóságukról, akkor szívünkben is sokat változnánk. Megértenék milyen kicsik is vagyunk erre a földi küldetésre, mégis olyan nagyok, megáldva fantasztikus és óriási lehetőségekkel.

Ezért aztán most megint elhatároztam, hogy a fenti időszak hajnali óráiban ismét felnézek majd az égre és megkeresem a Föld testvéreit, a szomszédos bolygókat. Gondoljunk csak bele, elődeink ezt legutóbb 947-ben tehették csak meg. És majd a jövőben…?