2020
16
07

Az iskolaőrség ördögi köre

Ősztől 491 helyszínen kezdik meg munkájukat az iskolaőrök. Sopronban hat oktatási intézményben lesznek jelen szeptembertől: a Lacknerban, a Doborjániban, illetve a Fáyban, a Handlerban, a Vendéglátóban és a VasVillában. Sokan azt gondolják ezzel minden rendben is van.  Azonban a  puding próbája az evés, és ekkor derül majd ki, hogy a gumibottal, bilinccsel, gázspray-vel felszerelt egyenruhások inkább ártanak -e az iskolai erőszak visszaszorításának, vagy tényleg száműzni tudják a tanárveréseket, a fenyegetéseket, a deviáns viselkedést, a társadalmi normák megszegését.

Akinek volt már dolga “nehéz fiúkkal, lányokkal” az tudja, hogy azok többsége már eleve olyan családi környezetből érkezik, amely át van itatva a bűnözői hajlammal. Az ilyen családokban nem egy börtönben lévő, vagy börtönviselt személy is él. Bizonyos társadalmi rétegeknél ez a példa, akármilyen furcsa is, inkább elismerést, rangot jelent. Az ilyen családfők, bátyusok és tesók a negatív példájukkal nem egyszer előiskoláztatásban részesítik iskoláskorú gyermekeiket is. A kiképzett tanuló pedig elsőre cseppet sem ijed majd meg a kényszerítő eszközök látványától. Sőt izgalmat vált ki belőle, ezért a provokálástól sem riad vissza, mert valószínűleg  gyors felismeréssel, tisztában lesz a határokkal. Bár a provokált iskolaőr felkészülten érkezik, kap pszichológiai és pedagógiai előképzést, mégis ott és abban a szituációban magának kell eldöntenie, hogy mit lép. Ha enged a folyamatos gúnyolódásnak és csipkelődésnek a tekintélye szenved csorbát, ha pedig indokolatlanul agresszíven lép fel, akkor pedig csak még nagyobb agressziót vált ki. Tilitoli játék lesz ez a javából. Másrészt a tanári fizetéssel érkező őrnek valamit fel is kell mutatnia, nem ülhet tétlenül a tanítási órák ideje alatt. Szinte alig várja majd, hogy végre  történjen valami , hogy intézkedhessen, akkor pedig egy rossz döntéssel elvetheti a sulykot, és nagyobb kárt okozhat, mintha valóban csak vegetált volna napokig, hetekig, hónapokig bruttó 220 ezer forintért.

Egy másik nagy probléma a kábítószeres, dohányzó, alkoholizáló tanuló viselkedése. Így például minden iskolában tisztában vannak vele, milyen nehéz a dohányos tanulók rendszabályozása. A nikotin bizony nagy úr, ha nincsen vele átitatva a hozzászokott szervezet, akkor elvonási tünetei keletkeznek. A tanuló nyugtalanná és agresszívé válik. Cigarettát kíván. A tanár most már kérheti az iskolaőrt, hogy ne engedje dohányozni, tartsa mindenáron a teremben. No ekkor jöhet a baj. Mondjuk kitör az osztályból a tanuló és ekkor meg kell állítani. Az őr parancsszavakkal, kérleléssel  valószínűleg nem jut eredményre, ekkor jöhet a fenyegetés, gumibot, gázspray, bilincs; pedig a renitens gyerek csak a vérét akarta átitatni a számára immár nélkülözhetetlen nikotinnal, amit esetleg már magzati korában megkapott – nem eléggé elítélhetően- a saját édesanyjától.

Ezekből a gyakorta előforduló jelenetekből is látható, hogy mekkora felelősség hárul majd az iskolaőrökre. Ezt pedig csak fokozza majd, hogy a tanár, aki amúgy is agyonterhelt pedagógiai feladataival a fegyelmezés feladatát mostantól teljes mértékben átháríthatja majd az iskolaőrökre. Annál is inkább, mert magában azt gondolja, itt ül ez az ürge egész nap ugyanannyi pénzért,  mint én, én gürcölök a tananyaggal, ezernyi feladatom van, ő meg csak henyélget vígan, hát ne tétlenkedjen, csináljon is valamit. Meg van tehát annak a veszélye, hogy ezután a legkisebb konfliktus, a legelemibb feszültség feloldását is az iskolaőrre bízza. Magyarán korábbi tanár-tanuló vitáit, az elmérgesedett helyzetek kezelését átruházza rá. Ettől fogva pedig hajlamos száműzni a nevelés legkényelmetlenebb, legnehezebb feladatait. Lehet persze kiválóan együttműködni egy iskolaőrrel, de ez valószínűleg csak vágyálom marad, hiszen két dudás nem fér meg egy csárdában. A tanítási órákon egy jó tanár ragaszkodik az egyediségéhez, nem kívánja megduplázni magát, és ezt senki nem is várhatja el tőle. Vagyis ebből  az ördögi körből ki szeretvén jutni, mire is is következtethetünk a leginkább?  Arra, hogy a jó tanárnak nincsen szüksége iskolaőrre, annál inkább  a munkáját tanórákon kívül segítő szakemberekre, pszichológusra, fejlesztőpedagógusra és a többiekre.


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide