Az afgán meg az agár
Az afgán agár eredeti neve: Tāzī. Az afgánok szerint olyan ősi fajta, hogy már Noé is felvette a bárkájába a “tázisz”-t, ahogy eredetileg hívják. A pasutok antilop, vadkecske, vadjuh, és ragadozók vadászatára használják.
A Salmgasse sarkánál söprögetett, amikor a közeli Fő utca felől diákzsivaj csapta meg a fülét; arra tartott, mert biztos volt benne, hogy újabb chipses zacskók, csokis sztaniolok, rágógumik landolnak majd a járdán. Nagyon vigyázott, hogy a rábízott terület, a metróállomás és a közeli kis park közti szakasz a nap minden órájában tisztán ragyogjon. Hirtelen éles vonítás törte meg a főváros mindennapos zajtengerét. Középkorú asszony vonszolt maga után egy csont sovány kutyát, valamikor büszke fajta jellegel bíró afgán agarat. Az eb minden parancsszó ellenére is makacsul visszatartotta magát, megfeszítette mellső lábait és barnássárga csapzott fejét lesunyva oda cövekelte magát az emberforgatagban a járdához. Talán a közeli kis park felé vágyott, ahol néhány bukszus bokor és piros-sárga tulipánok emlékeztették egy számára örvendetesebb világra. Ekkor a nő, akinek rendetlen és ápolatlan külseje sehogy sem illett az amúgy viszonylag előkelőnek számító negyed arculatába, egy vékony, ám hegyes végű bottal az állat hátára csapott.
– Komm Saxi! Komm! – sivította éles hangon.
Ám a kutya csak nem mozdult, mintha már a fájdalom számára csak amolyan megszokott hétköznapi huncutság lenne, még inkább megmakacsolta magát és most már leeresztette sovány hasát is a járdára.
– Schweinehund! – ordította erre a gazdája és kócos, zsíros haját felborzolta idegességében.
– Na gut! – mondta ekkor hangot váltva. – Na gut!
Azzal elővett kabátja zsebéből egy kopott szíjat, és mint aki már előre begyakorolta, jobb karjával lendületet véve, ballal pedig a négylábú kötelét megfeszítve ütlegelni kezdete az állatot. Eközben szürke szeme szikrákat szórt az indulattól. Saxi cseppet sem lepődött meg, mintha számított volna erre az újabb fordulatra, még jobban lehasalt, szinte belesimult a járdakövekbe, csak az oldala és a lábai remegtek egyre erősebben. Majd felsírt, mint egy embergyerek. Szomorú barna szemeit segítségkérően a mellettük elhaladókra szegezte. De az ütések tovább záporoztak. Saxi mégsem állt fel. A tömegben néhányan a fejüket rázták, egy bicikliző kisgyerek befogta a fülét, amúgy senki nem szólt egy szót sem.
Az afgán ekkor rohant oda. Lefogta az asszony kezét és a kutyát felkapta. Meg sem állt vele a parkig. Ott letette. Az állat először boldogan belevizelt a tulipánágyás közepébe, majd farkát csóválva a szikár termetű férfihez dörgölte a fejét. Az utcaseprő leült a fűbe, gyakorlott szemmel vizsgálni kezdte Saxi sebeit, majd látva, hogy különösebb baj nem történt, megsimogatta a kutya borzas fejét.
– Csak végre enned kéne már valami táplálót – mondta afgán nyelven, amiből persze az összecsődült bécsiek semmit sem értettek.
Az eb azonban megnyugodott, és hálásan nyalogatni kezdte a férfi kezét. Így találtak rájuk a Cobra nevű terrorelhárító egység emberei. Saxit perceken belül egy kutyamenhelyre szállították. A Kamarán nevű afgánt pedig megbilincselték, majd a közeli rendőrőrse hurcolták. Kihallgatták, majd gyorsított eljárással megkezdték kitoloncolási ügyének a tárgyalását. Még aznap este a bécsi újságok hírül adták, hogy egy terroristagyanús afgán menekültet tartóztattak le a belvárosban. Benham Kamaránra eddig nem volt semmiféle panasz, két éve élt a fővárosban. Sikerrel tette le az osztrák állam által előírt uniós támogatású nyelvvizsgákat. A Bécsi Köztisztasági Vállalat első kerületében dolgozott. Megbízható, jó munkatársnak tartották. Az afgán védekezésként a kihallgatásán elmondta, hogy a kutya szenvedése miatt lépett közbe és csavarta ki a szíjat a középkorú hölgy kezéből. Nagyon sajnálja, hogy ezzel a mozdulatával eltörte Sabrina Steinmann kisujját.