Bor Tengri
Az egyetlen nemzet vagyunk a világon, amely Himnuszában megemlíti a bor nevét. Az is különös, hogy a legtöbb bortermelő nemzet a latin vinum szóból eredezteti a bor szót. Csupán a görög, a török és magyar alkotta meg saját kifejezését erről a nemes nedűről.
l
Dr. Cey-Bert Róbert Gyula professzor a magyar ősvallás kutatója szerint a kínai krónikák írták le, hogy a hunok szent hegyét Bor Tengrinek nevezték, ahol áldozatot mutattak be az Újjászületés Istenének. Ebből alakult ki lényegében a bor szó, hiszen a technológiai folyamatokon keresztül a szőlőlé átváltozik alkoholos itallá, azaz bor lesz belőle. Ősi jelentése szerint egy olyan ital, amely átváltozása során, egyre nemesebbé, kívánatosabbá válik. Hamvas Béla, magyar író és filozófus, esztéta szerint is alkalmassá válik az Istennel való kommunikációra.
A görögök és a rómaiak is hittek ebben, hiszen Dionüszosz és Bacchus Istenek jelképezték a bor Istenét, akiknek az akkori nemzetek “köszönhetik” ezt a csodálatos italt, és isteni mi volta ez által, hogy Isten teremtette megkérdőjelezhetetlen. Ami a görögöknél Dionüszosz, a rómaiaknál Bacchus az a magyaroknál Bor Tengri, a hely amely az áldozatot és egyben a Föld és az Újjászületés Istenét jelképezi.
A szőlő őshazája Ázsia területén a mai Iránban található meg. Türkmenisztán területére helyezik a kutatók. Perzsa és sumér legendák beszámolnak a borkészítésről és az emberre gyakorolt hatásáról. Gilgames eposzából is tudhatjuk, hogy a bor az emberi történelem, kultúra alakulásában, fejlődésében rendkívül fontos szerepet kapott. És ez így volt a hunoknál-magyaroknál is. Anonymus a XII-i krónikában számol be arról, hogy az ősi szkíta hazában az ősök szívesen fogyasztottak húst, halat, tejet, fűszereket és bort. Az étkezés melletti borfogyasztás már a kezdetek óta végig kíséri a magyarságot. Nem véletlen, hogy amikor barátainkat, szeretteinket borral köszöntjük a gyakorta azt mondjuk : Isten, Isten.
“A berényi kertek között történt, a pince mellett, a nagy diófa alatt ültem a padon, és kiláttam a tóra. Szemben a Badacsony, a Gulács, a révfülöpi dombok és Szigliget. Forró délután volt. Egész délelőtt fürödtem, aztán ebédeltem, és kis pihenés után kijöttem ide olvasni. De a könyv mellettem feküdt érintetlen, és csak bámultam a nyarat. A tőkéken a szőlő már érlelődött. Ez rizling. Az ott szilváni. Amaz otelló. Burgundi, mézes fehér, portói, milyen különös, gondoltam akkor, hogy ez a sok inkognitó jelenés, ez mind Egy, de értéke éppen abban van, hogy mindegyik csak utánozhatatlanul önmaga, és semmi más. A szőlők és a borok olyanok, mint a drágakövek.”
Hamvas Béla: A bor filozófiája
Adalékok: Kielmayer Kristian, Borvilág