2019
29
04

Muszlimként sárga csillaggal

Igazából csak azok érthetik meg a Kelet és a Nyugat közötti szemléletbeli különbségeket, akik mélyen ismerik is azt. Ilyen tudós,orientalista, iszlámkutató, művelődéstörténész volt Germanus Gyula. Hetvenöt éve, amikor Magyarországon a zsidó embereknek sárga csillagot kellett viselniük, hithű muszlimként, de zsidó származásúként ő sem kerülhette el ezt a megaláztatást. további részletek


2019
26
04

Ki építi majd az első templomot a Holdon?

Minden életerős és fejlett kultúra templomok, pagodák, zsinagógák, dzsámik, Istennek szentelt építmények tető alá hozásával kezdte meg regnálását. Éppen ezért érdekes kérdés a Holdat, a Marsot, a Szaturnuszt és a többi bolygót meghódítani vágyó emberiség vajon épít-e még majd azokon templomokat ? további részletek


2019
23
04

“Shell on”, az új őrület

A világhálón új őrültség terjed a fiatalok körében. A “shell on”  lényege, hogy a termékek, termények héját, csomagolását kell megenni. A legnagyobb attrakciónak a chipseszacskók, vagy kartondobozok legyűrése jelenti. Erről a borzalomról egy szomorú történelmi tény jut az eszembe, amikor Leningrádot ( Szentpétervár) a német hódítók 872 napig éheztették, a szerencsétlen lakosság, hogy éhségét csillapítsa bőröket, tapétaragasztót, a végén holtakat evett, de a várost nem adták fel. további részletek


2019
18
04

Világszerte elnémultak a harangok

Ma a nagycsütörtöki úrvacsora után a világ minden táján elnémultak a harangok. Két napon át hallgatnak a szombati feltámadás ünnepéig. Ez a hallgatás legalább annyira megrázó, mint amikor Magyarország ezer meg ezer harangja zúgott 1920. június 4-én, délelőtt tíz órakor a trianoni gyalázatot hirdetve…

 

további részletek


2019
14
04

Balkáni gyűlölet

Tegnap porig alázták a délvidéki magyarokat. Trifunovics a belgrádi ellenzék vezetője tízezrek előtt azt mondta: “Szerbiából elűzik a fiatalokat és helyükre szíreket és magyarokat telepítenek”. Azóta is sokan találgatják honnan vette ezt az őrült téveszmét a szónok. Erről a balkáni gyűlöletről jut eszembe egy különös történet, amelynek magyar szereplője és társai éppen önként vállalt mártírsorsukkal álltak ki a gyűlölet és a gonoszság ellen. további részletek


Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide