2018
03
05

Déryné magyar szót hozott Sopronba

225 éve született Déryné Széppataki Róza. Az első magyar opera-énekesnőnk, a vándorszínészet korának legnépszerűbb színésznője Sopronban is fellépett. A soproniak csodálatos hangját dicsérték a leginkább. Abban az évben jött el városunkba, amikor a kilenc éves Liszt Ferenc is tanúbizonyságot tett világra szóló tehetségéről. 182o-ban érkezik meg Sopronba Kilényi Dávid és társulata, magukkal hozzák a magyar színjátszás színe-javát, élükön Dérynével. Az akkor már országos hírű opera énekesnőnk így emlékezett meg naplójában a soproni fellépéséről: ” Sopronban is jöttek bírálatok, melyek hangomat magasztalták, Sopronnak akkor ugyanis csupa német publikuma volt, így hát operákat adtunk.” Megszólaltatták a a Mátyás király lesz című Szentjóbi László operát, amelyben fellépett Pálfi Elek tenorénekes és Szilágyi Pál, aki a basszust énekelte. Sikert arattak, Kisfaludy Károly Tatárok Magyarországon című szomorújátékával. Majd bemutatták Kotzebue Benyovszky című drámáját.

Sikereikről a Pressburger Zeitung is beszámolt: ” A magyar színészet első térfoglalása. Nemcsak a nemzeti ruha tette meg a magáét, de az egybevágó, tisztességes játék is. Főleg pedig a természetesség lepte meg a soproniakat.”

Még abban az éveben júliusban is visszatértek Sopronba. A társulat érezte, hogy nem mindennapi diadalt aratott az akkor még  német ajkú városban. Nagyobbat mint Miskolcon, Győrött, vagy Komáromban, hiszen elsőként vitték a magyar szót a soproni színpadra. És elsőként énekelték a közönséggel együtt a Cserebogár, sárga cserebogár dallamát a “magyar hajnal fülemüléjével”.


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide