2018
10
09

Elvarázsolt generáció

Lassan eltűnnek a hagyományos játékok. Azok már unalmasak és egyhangúak a legfiatalabb nemzedékek számára. A legújabb kutatások szerint már a másfél éves korú gyerekek fele használ valamilyen elektronikus eszközt.Az Alfa-generáció pedig, vagyis a 2010 után születettek pedig már a mobilon és a tableteken csüngenek. Videojátékokkal és mesék nézésével ütik el az időt. Pörögnek, sziporkáznak, rövid élményeket kergetnek, persze csak önmagukban. Nem tanulják meg a társas élet alapvető szabályait sem. Nem szembesülnek az igazi közösségi élményekkel, a közös szurkolással, a csoportos győzelem, de még a vereség érzésével sem. Elkerülik őket a társas érintkezés jellemzői, a barátkozás, a kapcsolatépítés, a konfliktus és a közös élmények feldolgozásai. Lélekbúvár szakemberek szerint soha ilyen magányos nemzedék még nem létezett.

Hogy tudnak majd barátságot kötni, állást keresni, felvételizni, szerelmet vallani, kellő szociális érzékenység híján megérteni egymást ; szavakkal vigasztalni, udvarolni, mesét mondani, családi beszélgetéseket folytatni?

A régi játékok a fentiekre tanítottak már a korai években. A kártyajátékok, a dominó, az építőkockák, a társasozás, a különféle ügyességi feladatok, a sakk erre voltak hivatottak. Nagyobb türelmet, egymás iránti megértést, közös örömöt, tartósabb élményeket és valószínűleg mélyebb érzelmeket is tápláltak az értelmi fejlődés mellett.

A nagymamák és nagyapák általában nem róják meg ezeket a gyerekeket. Mit is tehetnének szegények. Inkább sajnálják őket. És képtelenek a versenyt felvenni a legmodernebb kütyükkel, amelyek villanásszerűen új és attraktív  ingereket keltenek, vonzóak, varázslatosak és elkápráztatóak. De mi lesz a vége ennek az emberiség történetében még soha nem látott technikai függésnek?


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide