2018
05
10

Ember és kutya “Altius”

Vagyis “magasabbra” az olimpiai játékok egyik mottó szava szerint. Márpedig a férfi magasugrás világrekordere már közel áll a két és fél méterhez. A kubai Javier Sotomayor közelítette meg 1993 júliusában. Viszont az első rekordot még 1912-ben jegyezték be bizonyos George Horine atléta jóvoltából. Ő a két métert simán vitte akkor. Ám négy lábon bizonyosan nehezebben lehet ugrani.Mégis az idei Guinness Rekordok könyvébe bekerült egy agárkutya, bizonyos Feather nevű, amely 191,7 centiméteres akadály felett röpült át. A marylandi kutyus gazdája, Samantha Walle nagyon komolyan vette a magasabbra törekvés ösztönző szavát, hiszen agárjával folyamatosan edz. Így érhette el a négylábúak számára hihetetlennek tűnő magasságot.

A munkakutyavizsgákon egyébként magasugrás is szerepel a próbatételek között. Napjaink teljesítményszintje 140 cm. Ennek megfelelően egy 63 cm marmagasságú ebnek a saját testmagasságának mintegy másfélszeresét kell átugornia. Ebben a vizsgaszámban a versenyagarak és a juhászkutyák teljesítenek a legjobban. És míg a kutyák évről évre 5-10 centimétert javítanak rekordjaikon, addig az ember már csupán centiméterenként képes tovább a magasba küzdenie magát. Sőt még úgysem, hiszen Sotomayor világcsúcsát negyedévszázada senki sem képes megdönteni. Viszont, ha a derék ebek így folytatják lehet, hogy egy napon lehagynak bennünket?
 

Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide