Forró, ahol Napóleon legyőzője megszállt
Nagy derültségemre, a mai reggelen az időjárás jelentések szerint “a leghidegebb Forró településen volt”. Ezért aztán utánanéztem hol is van ez a falucska. Mint kiderült Forró község az ország északkeleti részén, Abaúj központjában a Csereháti dombvidék és a Hernád völgy találkozásánál, félúton Miskolc és Kassa között található. Ám átlagosnak tűnő helytörténete valami komoly meglepetéssel szolgált…Ugyanis 1815-ben a bécsi kongresszusra tartván, itt szállt meg a helyi Kakas nevű fogadóban I. Sándor cár. A Kakas fogadó ma is áll és hirdeti az egykor nagy hatalommal bíró cárnak, Napóleon serege legyőzőjének emlékét.
Napóleon és a 600 000 fős Grand Armeé 1812. június 24-én támadta meg az Orosz Birodalmat. Az orosz csapatok a felperzselt föld taktikáját alkalmazva folyamatosan vonultak vissza a franciák elől, mivel az ellenség számbeli fölényben volt. Napóleon abban bízott, hogy ha elfoglalják Moszkvát, a cár kapitulál. Mihail Illiaronovics Kutuzov, az orosz seregek főparancsnoka szeptember 7-én Borogyinónál megütközött a franciákkal, akik 40 000 embert veszítettek. Ám a Grande Armeé még mindig sokkal nagyobb volt az orosz seregeknél, ezért Kutuzov úgy döntött, feladja Moszkvát. A járványoktól és éhségtől mintegy 100 000 főre apadt francia sereg szeptember 14-én érkezett meg Moszkvába, amit az oroszok addigra teljesen kiürítettek, majd este tüzek gyulladtak fel, és pár nap elteltével szinte teljesen leégett. A felgyújtást a város kormányzója, Rosztopcsin gróf rendelte el. A cár annyira félt a nép véleményétől, hogy 11 nappal késleltette a hír bejelentését.
Napóleon viszont a téltől való félelmében még októberben elrendelte a visszavonulást: a franciák október 19-én kivonultak. A francia sereg október 24-én még győzni tudott a Malojaroszlavecben lezajlott ütközetben, ám Kutuzov folyamatosan követte őket, és lesből támadt rájuk. Ráadásul az orosz szabadcsapatok is megnehezítették a franciák dolgát, és a tél is szokatlanul korán köszöntött be. A Grand Armeé már csak 25 000 főt számlált, amikor decemberben átkelte k a Nyemenon, ezzel elhagyva az Orosz Birodalmat. A franciák visszavonulása visszaállította Sándor népszerűségét, amit Moszkva és Borogyino miatt vesztett el.
A cár ezek után személyes ügyként kezelte Napóleon legyőzését 1813-ban rávette Ausztriát és Poroszországot, hogy csatlakozzanak hozzá. Átvette a hadsereg vezetését, majd 1813 októberében súlyos vereséget mért a franciákra a lipcsei „népek csatájában”. A chaumont-i egyezményben kötelezte magát arra, hogy véglegesen leszámol Napóleonnal, 1814 márciusában Sándor győztes hadserege élén, bevonult Párizsba. Napóleon lemondott, Sándor pedig – némileg vonakodva – beleegyezett a Bourbonok visszatérésébe.
Dióhéjban tehát ennyi az oroszok Napóleon felett aratott győzelmének története. Az izgalmas életű cárról azonban még érdemes tudni, hogy hódításban ő sem szerénykedett. Oroszországhoz csatolta Grúziát. A Perzsia elleni háború eredményeként pedig az oroszoké lett a Kaukázus térsége, és a kazah törzsek is orosz fennhatóság alá kerültek. A cár 1825. december 1-én Taganrogban halt meg. Holttestét a szentpétervári temetés előtt nem ravatalozták fel, ezért olyan mendemondák kaptak szárnyra, miszerint nem is halt meg, csak lemondott a trónról, és vándorló szerzetesnek állt. Az évek folyamán többen is I. Sándornak adták ki magukat, így a hatalmas Orosz birodalom szerte többen is felismerni vélték szerzetesi álruhájában.
Forrás és fénykép wikipédia. A festményen I. Sándor cár, Napóleon legyőzője