Háfiz az életöröm költője
Hatszáz éve az életöröm költője Háfiz, a leghíresebb perzsa költő. Verssorai manapság még inkább fénnyel, szépséggel, vidámsággal töltik meg vírus sújtotta napjainkat.
Háfiz, teljes nevén Khádzse Samsz al-din Mohammad Sirázi – született Sírázban 1315 körül és meghalt 1390 körül ugyancsak ott. Korának igazi lázadója volt, olyan mint másfél évszázaddal később a francia Francois Villon. Szerette a bort és a nőket, a mámort és a gyönyört, a szabad életet. Ugyanakkor elítélte a képmutatást és a rangimádatot. Kíméletlen volt önmagával, de a korabeli társadalom visszásságaival szemben is.Talán mégis abban különbözik a két poéta egymástól, hogy Háfiz misztikusként, bölcs gondolkodóként is nagy hatással volt olvasóira. Tanult költőként komoly ismeretekkel rendelkezett az arab és perzsa költészettanban. Hasonlatai és metaforái hátborzongatóan szépek, ugyanakkor meglehetősen bonyolultak. Verseit olykor könnyed formában, a szerelem, a bor és a zene kíséretével énekeli meg, a pillanatnyi hangulat hatására, máskor bonyolult képekkel és utalásokkal az e világi-és túlvilág élet nagy kérdéseire keresi a választ. Bohém, csavargó életformájuk ellenére, mindketten Isten hívők és mélyen vallásosak voltak. Költeményeik napjainkban is a legnépszerűbbek közé tartoznak számos országban.
Háfiz könnyed, szerelmes hangulatú verseire, és mély filozofikus, már-már misztikus, az élet értelmét kereső gazaljaira (arab versforma) is álljon itt, egy-egy példa.
Szebb az arcod, mint a szépség holdja…
Két szemed szép szirmu nárcisz, nincs ki nékik ellenáll,
Részegítő szép szemeknek ellenállni nem való.
Álomittas lelkem, érzem, nemsokára felriad:
Tiszta csöpp hull rá szemedből, mint a gyémánt csillanó.
Kérd a szellőt, rózsa-arcod gyönge szirmát hozza el,
Rózsakerted illatából inna szám, a vad, mohó.
Ebben az országban
Ebben az országban mindenkit elér a romlás.
Egy kancsó tiszta bor s pár jó ghazal, nem marad más.
Légy béklyóktól mentes, a boldogság ösvénye szűk.
Vedd a kupát, az édes élet jobb, mint bármi más.
Nem engem gyötör a világban egyedül tétlenség,
tudósok is senyvednek a meddő tudománytól.
A ráció szemében ez az átmeneti földi lét,
amit világnak nevezünk, csak egy múló pillanat.
Két szív, ha mégis egyesül, új reményt csihol,
de a halál mindig a remény elrablója marad.
Rejtsd el a holdarcú hajfürtjét, és szót se szólj,
hisz jó vagy rossz sorsod csillagok állásából fakad.
Őt józanul találni nem fogja senki soha,
a mi Háfizunk az örök körforgás részege marad.
(Turczi István fordításai)