Hát ennyi a Boldog Új Év ?
Szilveszterkor forint százmilliókat lövünk a levegőbe és háziállatok ezreinek keserítjük meg az életét. Vajon jól van -e ez így? Valószínűleg nem, mivel ezeknek a mulatságoknak a hátteréből a legfontosabb, ami hiányzik a hagyomány. Más népeknél évszázadok óta röptetik a rakétákat, gyújtanak görög tüzet, lángoltatnak római gyertyát. Nálunk nem.Mi a hatvanas évek második felétől kezdtük el, úgy országos szinten. Gyerekkoromban menőnek számított az, aki két -három Nyugatról becsempészett petárdával megborzongathatta az idős emberek idegrendszerét. Amint mentünk előre az időben egyre szaporodott a mérges kis pukkancsok száma. Idővel megjelentek az első rakéták is. A legnagyobb változást a rendszerváltás hozta, amikor hirtelen bombazáporba, tűzesőbe borultak a hazai utcák és terek. Nyilvánvalóan a szabadság érzete és az anyagi gyarapodás hozta el a nagyívű változás korát. Erre épült rá a végtelenül rugalmas kínai piac, amely aztán hatalmas tűzijáték áruválasztékkal megrohamozta a világot. Ennek köszönhetjük, hogy már Szilvesztert megelőző napokban is sorjáznak a dörrenések, aztán az év utolsó napján kitör a háború.
Ám miért is van az, hogy más népeknél komoly hagyománya van az ünnepi tűzijátéknak, de nálunk a régi időkben igazából sehol sem terjedt el, legalábbis a nép körében? Kína ebben is az élen járt, mert ott volt a tűzijáték őshazája. A hatalmas országban már 2000 év óta a durrogtatásról a mai és a múltban élő emberek azt gondolták, hogy elűzi és megvédi őket a gonosz szellemektől. Innen az eredeti forrásból főként a mediterrán térségben kezdett tovább terjedni a “tűz” a Nagyvilágban. A 18. században azonban Olaszország és Franciaország, meg Spanyolország után már Németországban és Angliában is mesterfokon űzték az ünnepi tűzijátékokat. Hazánkban az első nagyobb tűzijátékot 1476. december 22-én Mátyás király és Aragóniai Beatrix esküvőjén mutatták be. A falvakban és városokban mégsem terjedt el a látványos szórakoztatás. Nem úgy, mint a latin országokban, vagy a Tengerentúlon például Mexikóban, ahol egy apró faluban is lángtengerbe és durrogásba öltöztették és öltöztetik a környéket a legkisebb ünnepeken is. Legyen az esküvő, gyermekáldás, születésnap, évforduló egy -egy szent ünnepe. Ez már több volt és ma is jóval több, mint szelleműzés, ez már az emberi boldogság és életöröm kifejezése is. Dehát ennek van előjátéka és csúcspontja, aztán van boldog befejezése is. Sajnos itthon ez sem így alakult.
Mert itthon továbbra is hiányzik a hagyomány. Mellőzzük a szertartást, amit egy-egy jeles alkalomhoz fűzhetnénk és felállíthatnánk annak koreográfiáját. Lehetne a történetnek kiindulója és fő attrakciója, azután pedig befejezése is méltóképpen. Na nem, mintha Szilveszter nem volna jeles alkalom, de a kaotikus, hangzáporba fulladó őrjöngés minden szellemi hátteret nélkülöz. Olyan mint egy megtébolyult verkli, amit minden bevezetés nélkül december 30-án egyszerre csak felhúznak és fokozódó hangerővel, minden mást elnyomva, terrorisztikus erővel támadásba lendítenek és azután a házak falain is benyomulva, tépi a füleket, remegteti a levegőt, villog a horizonton órákon át egészen januárra virradóan. Aztán január elsején, reggel hat óra tájékában mintegy előre kiadott jelre, hirtelen beköszönt valami megrázóan hatalmas csönd. Ami annyira fájóan és annyira szívbe markolóan hat, hogy valószínűleg nincsen az évnek ennél szomorúbb és komoran szürkébb reggele. Hát ennyi volt a Boldog Új Év ? Még szerencse, hogy ezt a reggelt csak kevesen látják és érzik át az elfogyasztott alkohol hatása alatt, mert éppenséggel felszínes álomba zuhanva, vagy éppen másnaposságtól gyötrődve fekszenek ágyukban. Szerencsére egyre többen nem kérnek már ezekből az iparszerű ünnepekből és igyekeznek szellemileg is kitölteni azt. Ők az ébredők egy új korszak határán…egy új év hajnalán…
Festmény. Paul Cezanne, kártyázók.