2019
26
05

Hogy ne alvadjon Európa emlékezete

Most, amikor szavazni megyek Beethoven Egmont nyitányát dúdolgatom. Ez a híres mű volt az 1956-os forradalom kísérő zenéje is, ez szólt a rádióban, amikor a nemzet végre fel akarta emelni a fejét és vérét hullatta a pesti utcákon, meg vidéken is. A minap egyik kedves kolléganőmről kiderült, hogy ő nem másnak, mint  Szigethy Attilának, az ötvenhatos Ideiglenes Nemzeti Tanács elnökének, egyik legnagyobb mártírunknak dédunokája. A véletlenül felfedezett rokoni szál nagyon meghatott, hiszen Szigethy Attila történelmi szerepéről első könyvemben is megemlékeztem. Most pedig együtt dolgozhatok a kapuvári hősnek, nemzetünk egyik történelmi főszereplőjének egyeneságú leszármazottjával. Szigethy Attila “1956 október 28-án ultimátumot intézett Nagy Imréhez, amiben követelte a többpártrendszer visszaállítását, az ÁVH feloszlatását és a szovjet csapatok kivonását. Október 30-án a vagongyári munkások és a honvédség mozgósításával sikeresen megakadályozta a kommunisták puccskísérletét, október 31-én pedig a Dunántúli Nemzeti Tanács elnökévé választották. A november 4-ét követő néhány napon előbb bujkált, majd visszatért Győrbe, ahol megpróbálta megakadályozni a forradalom helyi vezetőinek a letartóztatását. Kádár Jánosa politikai stabilizáció elérése érdekében mások mellett Szigethyt is próbálta a saját oldalára állítani; előbb kormánymegbízotti munkát, majd november 27-én a földművelésügyi miniszterséget ajánlották fel neki, de mindkettőt visszautasította. Utolsó próbálkozásként 1957 februárjában a Hazafias Népfront delegációjával Bulgáriában járt, Szigethy azonban továbbra is elutasította az együttműködést Kádárékkal. 1957. május 3-án-án letartóztatták, május 9-én pedig megfosztották képviselői mandátumától és eljárás indult ellene a forradalomban betöltött szerepe folytán. Mivel az első koncepciós perek addigra már lezárultak, tudván, hogy mi vár rá, inkább a halálba menekült. Két sikertelen öngyilkossági kísérlet után végül 1957. augusztus 12-én a győri katonai kórház második emeletéről vetette le magát, szörnyet halt”. (Wikipédia)

A következő sorokat már a 2014-ben megjelent könyvemből( Sopronkőhida, a legek börtöne) idézem: A sopronkőhidai rabtemető volt a ” Vidék 301-es parcellája, ahogyan mondani szokták. Kilenc forradalmár tetemét rejtette itt a föld, egészen a rendszerváltásig.  Sopron és Fertőrákos között Volán járatok, turistabuszok, személyautók kerékpárosok naponta százával haladtak itt el évtizedeken át,  az utazók nem is sejtették a történelmi bűntény közeli színhelyét.” Néhány lappal arrébb pedig a mártír a csontjainak megtalálásáról ezt írom: ” egy összetört csontú ember maradványaira bukkantak. Feje alatt az Győr-Sopron Megyei Hírlap 1957-es augusztusi számával, a csontok állapotából arra következtettek, hogy a korábban a második emeletről öngyilkossági szándékkal kiugrott Szigethy Attilát találták meg.”

Ma szomorúan megyek szavazni. Tudom előre a végeredményt. 1956 elveszett és befejezetlen forradalma miatt, azt hiszem egész életemet végigkíséri ez a belső keseregés. A szavazás várható eredménye,  a mostani politikai jövőkép, miért is változtatna ezen?  Hatvanhárom évvel ezelőtt még így gondolkodtak rólunk Európa legnagyobb szellem óriásai: „A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben”(Albert Camus) A harminc évvel ezelőtt, 1989-ben  ajándékba kapott szabadságunkról morfondírozom. Hová jutottunk ezalatt ? A világ most mit gondol rólunk? Vajon jól sáfárkodtunk- e az ölünkbe hullott SZABADSÁGGAL? Nem Orbán Viktor programját kellene, most már megvalósítanunk, hanem önmagunkat. Ez pedig sokszor és sokkalta többről szól az örökösen hangoztatott, megállítandó bevándorlásnál. A továbbiakban már nem szabadna a nemzetünket befogadó Európa szellemével amúgy kurucosan kekeckedni, ügyeskedni, önös érdekek és a hatalmi mámor védelmében. Azt csak erősítenünk szabadna, hogy a magyarok annyi véráldozata ne alvadjon végleg az európaiak emlékezetében.

 

Fénykép: Szigethy Attila újratemetése szülővárosában


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide