2022
19
02

Hogy otthonod legyen a hazádban

Lassan hatvanhat éve, hogy utoljára- bár csak napokra is – de érezhették a magyar emberek, otthonuk az országuk. Hiába hangzik el naponta a jelenlegi kormány részéről, hogy így a magyarok, úgy a magyarok. A kirekesztés, a nemzet kettészakítása “otthontalanná” tett milliókat.Az ötvenhatos forradalom örök dicsősége, hogy egyesítette a nemzetet. Kortól, nemtől, származástól és politikai nézettől függetlenül az emberek összetartottak, segítették egymást, és senki sem lopta el a másét, főleg nem a nemzet vagyonát saját gazdagodására. A győztes forradalom után az  ország minden magyaré, mindannyiunké lett. Otthonunknak érezhettük az országunkat. Aztán jött keletről az eltiprás. Egy virágba borult nép lelkesedésének porba döngölése. A szovjetek, ( az oroszok ),mint oly gyakorta a történelem során, fondorlat eszközével éltek és  becsaptak bennünket. Hiába léptünk ki a Varsói Szerződésből, amellyel elvileg megszűnt a Szovjetunió joga a katonai beavatkozásra, ők mégis megtették. Maguk sem tudják a mai napig, mekkora bűnt követtek el. És bűn akár a mai kormány részéről, bűn ma is minden olyan lépés, amellyel megosztják ezt a kicsi nemzetet, amellyel a gyűlölet magjait ültetik el a béke és az összefogás magjai helyett, csak azért, hogy önös hatalmukat bebetonozzák, összerabolt vagyonukat megőrizhessék és  tovább gazdagítsák magukat saját népük kárára. Csupán híveiket, talpnyalóikat , a rájuk gépiesen szavazókat magyarnak tekintve, a többieket pedig idegenként száműzve saját hazájukban. Éppen ezért most történelmi napok jönnek. Április harmadika Magyarország nagy történelmi napja lehet. Ismét az öröm és a lelkesedés öntheti el a nép szívét. Egy szabad választással újra a szabadságot választhatjuk és  az összetartozást.  Kifejezhetjük, hogy sajátos néplelkünk soha nem tűri el sokáig a zsarnokságot, hogy irányítva legyen, hogy mások, a  ravasz hatalom mániákusok mondják meg mi a jó, és mi a rossz ebben az országban. Mert minden jó, ami az egységet, az egyesült nemzetet szolgálja és minden átkozott,  ami  a romlást, a kettészakítottságot, a megosztást akarja “törvényesíteni” örök  időkre, akár egy beteg szellemű alkotmánnyal is.

Közeledik hát az idő. Egyetlen polgár, egyetlen magyar ember, egyetlen szavazó is történelmet csinálhat. Abban a reményben, hogy  a “magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez”. És aki itt él, hegyeink és alföldjeink, dombjaink és ősi folyóink vidékében, végre otthon érezhesse magát, hogy ne kelljen magyarnak a magyartól félnie, ne kelljen haraggal szemlélni egymást egy lélektelen és ” fondorlatos félelem” uszításának kitéve. Az utcán járva pedig, ne gyalázkodó plakátokat, hamis ígéreteket, hanem mosolygó embereket, szabad polgárokat lássunk, akik felszabadultan köszönthetik egymást. Képzeltbeli kalapot emelhetnek, mindenki felé, akinek arcára felderül a legfinomabb érzés: Otthon vagyok a hazámban!


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide