2020
09
02

Hősként kezdte árulóként végezte

Háromszáztíz esztendeje végezték ki Érsekújvár főterén Ocskay László brigadérost. Rákóczi leghősiesebb kuruca akár egy akció film hőse is lehetett volna korunkban. Harminc évet élt meg, de egyetlen napja sem telt el harcok, tivornyák, botrányok nélkül.Végül úgy végezte, ahogy élt. Rákóczi fejedelem elárulása miatt Érsekújvár főterén pallossal oltotta ki az életét a hóhér. Ám halála iszonyatos volt, mivel a hóhér először vállába, majd gerincébe vágott. Hosszú percekbe telt mire sikerült a törzsétől a fejét megszabadítania. Rákóczi legbátrabb brigadérosának,  fenegyerekének feje végül is mindenki elborzasztására így került karóra.

Ám ki is volt ez az Ocskay László, akiről Jókai Mór és Herczeg Ferenc is külön művet szentelt irodalmi repertoárjában. Életrajzírói szerint már 15 éves korában huszár lett Pálffy János gróf seregében és részt vett Savoyai Jenő hadjárataiban. Igazi “Rambo” azonban Rákóczi fejedelem kurucai közt vált belőle. Teljesen reménytelen hadi vállalkozásokat vezetett sikerre, várakat foglalt el kicsi csapataival. Meghódította Lévát, Korponát, Selmecet. Így maga II. Rákóczi Ferenc adományozta neki az ezredesi rangot. Bár fenntartásokkal fogadta lassan egész Európában félelmetessé váló hírét, mivel jól tudta, hogy hírneves főtisztje jobban szereti a tivornyákat, még a harcnál is. Mindenesetre karizmatikus lénye még Vak Bottyánra is hatással volt, aki a császár tábornokaként párbajt vívott vele. Mindketten golyóktól sebesültek, de felépülésük után barátságot kötöttek, és Vak Bottyán I. József császár magas rangú tisztje átállt a kurucok oldalára.

Ocskay döbbenetes és gyalázatos árulása akkor következett be, amikor a trencséni csata után visszapártolt régi gazdájához  Pálffy János császári tábornagyhoz. A kurucok persze nem nézték tétlenül egykori bajtársuk és hősük többszörös árulását és bosszúhadjáratot indítottak ellene. Végül Jávorka Ádám érsekújvári főhadnagynak sikerült az ex brigadérost tőrbe csalnia. Ocskay ezúttal is egy tivornyából tért volna vissza birtokára Ocskóra, amikor az országúton lesben álló kurucok rajtaütöttek emberein. Érsekújvárra hurcolták és az összeülő haditörvényszék karóba húzásra ítélte. Csupáncsak unokaöccsének Ocskay Sándornak köszönhette, hogy az ítéletet végül pallosra változtatták. Ezzel azonban, mint már írtunk róla Ocskay László brigadéros korántsem úszta meg a szörnyű halált. A hóhérnak csak többszöri csapással sikerült kioltania életét. Ott ahol 310 évvel ezelőtt kivégezték napjainkban bronztábla hirdeti az emlékét.

Jókai Mór Szeretve mind a vérpadig  és Herczeg Ferenc Ocskay brigadéros című műveik örökítették meg ellentmondásos és kétes hírű alakját.

 

Ocskay lefejezése egy korabeli fametszeten


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide