Hunujgária hajnala (XII.részlet)
Fiktív regényem részletei az Orbán kormány utáni időkről. Amennyiben hagyjuk, akár ez is megtörténhet.
Attila hun király szobrának avatása
Gyülekezett a tömeg a Parlament közeli téren. Nemzetiszínű zászlókkal, Árpádsávos lobogókkal, és táblákkal, amin az volt olvasható, hogy Attila népe vagyunk, Éljen a szkíta birodalom! Éljenek ujgur testvéreink! Kipcsak vér! Sokan nem tudták, kinek a szobrát is adják át hamarosan, hiszen az utóbbi időben rengeteg szoboravatás volt az országban. Csupa energiától duzzadó, az életerőt szimbolizáló, a féktelen és szilaj harcot bemutató alakoktól hemzsegtek a városok terei. Budundi megrendelésére a legnagyobb zsarnokok álmait is meghazudtoló művek születtek, amelyekért óriási alkotói díjakat és magas kitüntetéseket tehettek zsebre a szobrászok, de a műcsarnokok festményei is hasonló célt szolgáltak. Az új korszakot, a váltást jelentette az egyre több Attila szobor leleplezése. Valamikor a múlt század harmincas éveiben, egyetlen soproni Attila szobor volt az egész Európában, most pedig sorra születtek az új alkotások. Elkezdődött a Hun-korszak a művészetek széleskörű palettáján is. Ezt a hangulatot sokkoló hatású hirdetések fokozták fel, amit a kormány alapítványai jelentettek meg a médiában. Budundi kedvenc sportújságjában ifjú harcosok géppuskával tüzeltek az ellenségre, hogy Kárpát-medencét újra naggyá tegyék. Több más újságban Leopard harckocsik lánctalpai tiportak át az országhatáron. Harci helikopterek támadtak a szélrózsa minden irányába.
Ennek az új szoboravatásnak érdekességét csak fokozta, hogy első ízben ujgur közméltóságokat, írókat, művészeket is meghívtak az eseményre. Tisztes távolságra az egyre nagyobb tömegtől egy idősebb, zöld kalapos férfi ácsorgott, mellette egy jóval fiatalabb farmert és hosszú ujjú inget viselő fiú beszélgetett.
– Nézd, megint szobrot avatnak.
– Látom, de ki ez? Akkora bajusza van, meg hosszú szakálla, és a feje olyan, mint a Tóth Pistié az In-Kal Security-ből. Ez elhúzna hat kamiont is, a Fekete Lacit is kinyuvasztaná.
– Hát nem tudod te bolond? Attila az a hunok királya.
– Micsoda műveletlen, bunkófej vagy. Hát Attila a te ősöd is meg minden magyaré, nem tudtad? A világhódító Attila, akitől rettegett a Nyugat.
– Miért rettegtek tőle?
– Mert azt mondta „Én vagyok Attila az Isten ostora”.
– És ettől meg miért világhódító. A Tóth Pist is azt mondta: Én vagyok Pisti, akkora a farkam, hogy dorongnak is beillene, mégsem félt tőle senki.
– Te bolond, Attila a fél világot bekebelezte. Olyan íjászai voltak, hogy a repülő legyet is szemközt találták, ráadásul a vágtató lóról hátra fordulva céloztak. Térdre kényszerítette Konstantinápolyt és Rómát, uralma az Uráltól a Dunáig terjedt.
– Hűha, bátyám, akkor odamegyek az avatáshoz, mert ezt látni kell – képedt el a fiatalabb.
Oda is mentek, de már nem fértek a szobor közelébe, több tízezren gyülekeztek már ott. Csak Budundi elnök beszédjére értek oda. Az elnök persze elemében volt és nagyokat gesztikulálva olyanokat mondott: Hogy újra tisztelni fogják a magyar népet. Térdre ereszkedve ámulják majd eredményeinket. A Kárpát-medence újból nagyságunk jelképévé válik. Az ujgurok rokon népével együtt megmutatjuk a világnak, hogy mire képes egy olyan szövetség, ami valamikor vérrel köttetett meg. „Magyarország mindenek előtt, a Jóisten mindannyiunk fölött”.
– Azt a, ez már nem kisded hablaty. Kezdek izgalomba jönni. Csak nyilazni ne kelljen, mert célzásban soha nem voltam jó – mondta a fiatalember.
– Pedig könnyen megeshet, hogy katonai kiképzésre kell majd menned, mert Budundi rengeteg katonai akadémiát alapított, a legfrissebb hírekben azt hallottam az iskolákban 12 éves kortól kötelező tantárgy lesz a Honvédelem és hadismeret. Persze nem nyilakról tanulnak a gyerekek, de a hunok példáját láttatva, megtanítják velük a kézifegyverek használatát. A fegyverkezés úgyis magasra ívelt az utóbbi években, Budundi a legmodernebb vadászbombázókat, harci helikoptereket és páncélosokat szerezte be. Meglehet, talán háborúra készül.
– Én nem akarok katona lenni, még a petárdadurrogtatástól is félek – szólt közbe a fiú.
– Márpedig a sorkatonaság ismét kötelező lesz egy újabb törvény szerint, bár mindössze félévre. Ami pedig a petárdákat illeti a jövő héten lesz belőle bőven részünk, 60 éves lesz a mi nagy vezetőnk. Országszerte ünnepek lesznek és ma már a petárda ismét szabadon a használható. Beszélgetésük közben lassan szálló repülőgépek húztak el felettük az égen: Éljen Hunujgária! – ezzel a felirattal ellátott óriási színes szalagokat húztak maguk után. Lenn a téren Bon-Pen-Vindzs ujgur költő szavalta el magyarul az ujgur és magyar nép közös hazájáról szóló költeményét. Felidézte közös uralkodónk, Attila dicsőségét. Óriási ujjongás fogadta. Aztán vérpezsdítő népi táncot mutattak be az ujgur hagyományőrzők. Tapsvihar mindenütt. Éljenzés, és megint taps, lelkesítő jelszavak. Valósággal tombolt a tömeg. Az iménti repülőkről, amelyek időközben visszafordultak, most nyeremény sorsjegyeket szórtak le. Ki ujgur-magyar szótárt, ki női tulipán motívumos bőrcsizmát, hütőmágnest és matricát, vagy éppenséggel hszincsiangi körutazást nyerhetett ezekkel. A tömeg tolongva, egymást lökdösve rávetette magát az ingyen koncra. Budundi pedig vigyorogva tapsolt. Éljen! Virágozzék az ujgur-magyar barátság! Légy boldog drága népem! Vérszövetséget vértestvéreinkkel! Együtt legyőzhetetlenek vagyunk! – ordibálta a mikrofonba kivörösödött arccal. Ujjongását egy nem mindennapi esemény szakította félbe. Valaki arcátlanul és aljas módon 14 hízott sertést engedett be valahonnan a térre. A disznók visítva rémülten rohantak a porond felé, mindegyikük oldalán egy-egy kormánytag piros festékkel vastagon kihúzott nevével. A leghatalmasabb kan disznó, aminek színe is elütött a többiétől, mert az sötétebb volt, hatalmas agyarakat viselt, izmoktól dagadó testét fekete, sűrű szőr borította. Lehetett vagy háromszáz kiló és a kondától eltérően lassan szinte méltósággal lépkedett. Büszkén feltartott fején aranyszínű koronát viselt. Oldalán pedig ez a felirat állt: Íme Budundi király országunk dicső vezére!
– Arcátlanszág! Felszégszértés! – sipította Tutika, aki most is a legközelebb állt főnökéhez. Ez már mindennek a teteje!- Drága főnököm hát látod te esztet?! Ne tűrd eszt!
– Naná, hogy látom – üvöltötte el magát toporzékolva Budundi és most már lilába váltott arcszíne. Homlokát haragosan összeráncolta. – Lőjétek le mindet, de azonnal! – adta parancsba testőrségének. A védő emberek pedig mást nem tehettek üldözőbe vették az ormányosokat. Egyenként vadászták le őket. Bár egészen nehéz dolguk volt, hiszen mindenáron kerülniük kellett, hogy a golyók a még mindig tolongó tömegbe irányuljanak. Azért meg kell, hagyjuk profi módon dolgoztak és rövidesen 13 disznó lehelte ki páráját a tér kockakövein. Amelyikük még vergődött egy kicsit, azt kegyelemlövéssel küldték a mártír kocák paradicsomába. Az a fekete kan disznó, a maga három mázsájával azonban az istennek se adta meg magát. Szembe támadta a TEK-es legényeket. Habzott a pofája és a szeme gonosz szikrákat szórt. Már több golyótól vérzett az oldala, de folytatta a kilátástalan a küzdelmet. Fújtatva, prüszkölve kereste áldozatát. Egy Budundi huszárt már le is terített és hatalmas agyarával döfködte. Társai ekkor kirángatták a vadkan alól a bajba jutott emberüket és körbe állva rövid géppisztolysorozatokkal végezetek a félelmetes ártánnyal. Ekkorra a tér mély, rezdületlen csendbe merült, sokan a megszerzett nyeremény sorsjegyekkel kezükben némán és rémülten bámulták a riasztó jelenetet. Budundi most lassan tapsolni kezdett, arcvonásait gúnyos fölény töltötte be, és vele együtt minden híve egyszerre kezdte verni a tenyerét, a groteszk és megrázó eseményeket ez a hosszan tartó vastaps zárta le. Az elnök megdicsőülten és karjait magasra tartva állt fenn a dísztribünön. Úgy érezte hatalmát soha semmi sem döntheti meg. Most Attila, a hunok félelmetes királyának bőrébe bújt. Mögötte a lebukó Napkorong utolsó sugaraival vérpirosra festette a valódi Attila frissen avatott szobrát.
A soproni Attila szobor (részlet szoborlap.hu)
Folytatása következik!