2020
22
11

Hunujgária hajnala (XVIII. részlet)

Fiktív regényem részletei az Orbán kormány utáni időkről. Amennyiben hagyjuk, akár ez is megtörténhet.

Szertartás a sámánnal

Igaz medvét nem sikerült terítékre hozniuk, de korántsem bánták, Peter Hu Van ennél is izgalmasabb programot tartogatott nekik a következő napra. Ismerjék meg az ujgurok és a szomszéd népek ősi hitvilágát, menjenek el egy olyan gyógyítóhoz, sámánhoz, akinek a híre már jóval túlhaladta Hszincsiang határait. Terepjáróikkal elindultak hát a Kasgar melletti ősi selyemúton, hogy meglátogassák az egyik leghíresebb ujgur-kirgiz sámán „rezidenciáját”. Egy nemezházban találtak rá a nagy gyógyítóra, akihez nemzetközi hírnevét öregbítve kirgizek, kazahok, afgánok, tadzsikok, pakisztániak és még indiaiak is elvándoroltak. A baksi már várta az európai vendégeket, meghajolva fogadta sátra előtt, Budundit és kísérőit, hallott már róluk, és megtiszteltetésnek érezte látogatásukat. A köszöntést az elnök és emberei fejbiccentéssel viszonozták. Aztán beléphettek a nemezházba, ahol az egyik oldalon már felsorakoztak a betegek. A sámán segítői pedig gyertyákat hoztak, hogy elmondásuk szerint azzal hívják elő a segítőszellemeket. Másrészt fényükkel elzavarják a rosszat akaró dzsinneket. Mindjárt a szertartás elején Öskuz Selam a híres sámán éleset rikoltott, hogy ezzel elküldje a tisztátlanokat, az alkoholistákat, vagy a menstruáló nőket. Ő maga pedig jó szellemeket hívott magába, hogy azok segítsék a gyógyításban és megerősítsék őt. A nemezház közepénél egy nagy karó volt leverve, melyet kötéllel a házikó füstnyílásának fakarikájához kötötték. A szertartás elején a sámán elmondott egy imát a Koránból, majd a résztvevők az „oomiyn” vagyis ámen szót kiáltozták, s muszlim szokás szerint arcukat tenyerükkel végig simították. A sámán egy darabig a négy gyertyát bámulta, majd elkezdte énekelni a sámánéneket. Az énekben különböző öt segítőszellemét, valamint két démonűző szellemét, két tevecsődör képében is megidézte. Időnként magas hangon, majd mély torokhangon énekelt. Aztán arcizmai rángatózni kezdtek és a szeme kidülledt, láthatóan révületbe esett. Belekapaszkodott a középen lelógó kötélbe, mely a füstkarikához volt kikötve. (A nomádoknál a nemezház világmodellként jelenik meg hitvilágukban. A ház belseje a középső világ, melyben az emberek élnek. A ház alatt húzódik az alsó világ, a halottak világa. A felső világ határát a füstkarika jelképezi, ahol az isteni erőkkel kapcsolatba lehet kerülni. A tűzhelynél bevert karó a világfa, melyre felkapaszkodik a sámán, és innen tud feljutni a felső világba is.) Budundiék sámánja láthatóan is nem akármilyen sámán volt, képes volt a saját énekétől bepörögni, eltorzult arcvonással körbe-körbe futott, a leghevesebb pillanatokban pedig egyenként fellökte, a felsorakozott betegeket és rájuk mászott, taposni kezdte őket. Mivel Budundi elnök és Tutika alig fél méterre állt a betegek csoportjától tévedésből őket is kezelésbe vette, és az elnök testőreinek rémületére nagy erővel belökte őket középre, majd mindkettőjüket alaposan meg is lovagolta.

– Isztenem, esz az őrült eltöri a bordáimat – nyöszörögte Tutika.

Budundi nem szólt egy szót sem, fogát összeszorítva tűrte a gyógyító taposását, a közbe avatkozni akaró embereit leintette. Igazán hősiesen viselte, hogy a sámán az arcához hajolt és ütemesem zihált a képébe, ráadásul cudar pálinkaszaga volt az istenadtának. Az elnök immár farkasszemet nézett a gyógyítóval, aki egyre közelebb hajolt az arcához. Budundi egyszerre csak rádöbbent, hogy valahonnan már ismeri ezt az alacsony homlokú, széles pofacsontú és sasorral megáldott fickót.

– Ki az ördög lehet ez, mintha már láttam volna ezt az arcot – furkálta egyre inkább a gondolat.

Egyelőre azonban nem ugrott be neki semmi. A sámán pedig a következő pillanatban felállt a karó tetejére és hangosan kiáltozott, sikoltozott, mintha a szellemekkel pörölne. Aztán nemsokára a legfürgébb páviánt is meghazudtolva, felkúszott a füstkarikáig és lábait beakasztva lelógott onnan, mint egy rongydarab. Ott függött percekig, mintha le sem akarna soha többé jönni. De aztán mégis meggondolta magát és lemászott, majd felragadott egy ostort a földről és se szó, se beszéd csépelni kezdte vele a betegeket. Egyre vadabbul énekelt, vagy inkább vonyított, és amikor azt skandálta, hogy „ojori, ojori, gyógyító erőm sugara befogva”, Budundi felkapta a fejét, most már a helyén talált mindent, azért énekel magyarul ez a fickó, mert valóban magyar is. Ha pedig magyar, akkor ki más is lenne, mint a Bodor Pista, akivel egyetemi évei alatt, egy darabig közös szobájuk volt a kollégiumban.

– Hé, te világ szélhámosa, Bodor Pista! Hát te meg hogy a fenébe kerülsz ide. Felismertelek ám cimbora! – kiáltotta a sámánnak és már ment is felé, hogy karjait ölelésre nyújtsa.

De hiába szólította meg. A sámán teljesen transzba esett ekkorra már, ámokfutóként rohant körbe-körbe, miközben jobbra – balra csapkodott ostorával. Az egyik beteget vállon ragadta, és maga előtt tolva őrült keringésben tartotta. Majd tevecsődörhöz hasonlatosan hörögni kezdett, és a fejét ide-oda rángatta, a szájából habos nyál csorgott az állára. Tanítványai, is kezdtek révületbe esni, de ők nem énekeltek, csak a betegeket hajtva szintén ütötték őket az ostoraikkal, éppen ahol érték. Nem volt menekülés, kapott mindenki az áldásból.  Tutikát csépelték a legjobban, talán rossz szellemeket láttak benne megtelepedni és mindenáron ki akarták azokat hajtani. Budundi észrevette, hogy testőrei kiemelnék már őket, a szertartás közepéből, hogy megmentsék kettőjüket a folyamatos ütlegektől, de az elnök most is leintette őket. A szertartás pedig újabb fokozatba kapcsolt, Bodor Pisti, vagyis a nagyerejű sámán, most fő segítőszelleméhez a rózsaszínű tevekirályhoz énekelt és újabb embereket rántott be magával a körbe. Tutika kis híján elveszítette az eszméletét a veréstől és a taposásoktól, a földön rángatózott kétségbeesetten. Mikor ezt a Pista sámán észrevette még jobban, megtaposta, majd többször ráfújt, és az ostorával is rácsapott.

– Kegyelem, kegyelem! – jajgatott Tutika és ekkor egy pillanatig mintha a sámán is felfigyelt volna a magyar rimánkodásra.

– Bodor Pista, öregfiú, hát nem emlékszel rám? – használta ki a józanodás pillanatát Budundi. – Dolfi vagyok a szobatársad, a koleszből, nem emlékszel a csajozásainkra, a sörözésekre, micsoda király életünk volt Pesten, akkor a nyolcvanas évek második felében. Nem emlékszel Blüchvalt professzorra, a római jog öreg tudorára, amikor előadás közben elaludt és horkolni kezdett, mi pálinkás üveget csempésztünk az ölébe. Oltári volt! Bizisten oltári! Az előadóteremben mindenki röhögött az eszméletlenségig. A sámán ekkor megtorpant, Budundit bámulta merően, végre felocsúdott és abbahagyta hörgést is, az ostort lassan leengedte maga mellé. Felismerte betegét.

 

Folytatása következik

ez is érdekelheti

  • Magyar kokárda a FudzsijamánMagyar kokárda a Fudzsijamán Isten hozta Önöket Japánban! - harsogta öblös hangján Ichiro professzor, aki a Helgoland […]
  • Mi lesz itt április 8-án ?Mi lesz itt április 8-án ? Azonkívül, hogy nemzetünk történetében sorsdöntő országgyűlési választás lesz április […]
  • Zuhatag TigriseZuhatag Tigrise A Sopron vontatóhajó büszke erejére, amit 560 ezer köbcentis motorral és 15 ezer tonna […]
  • Mi lehet Sopron lelke ?Mi lehet Sopron lelke ? Mi lehet Sopron lelke? Nehéz kérdés, de amint a népnek van lelke, úgy  a városnak is […]
  • Szegő János 56-ja.Szegő János 56-ja. Szegő János, akkor a hegyoldalban volt. Kétezer méter magason a Fogarasban. A süvítő […]
  • Anpius bukásaAnpius bukása Utolsó részlet új könyvemből, amely a jövő héten jelenik meg. Egy család sorsjátszmái […]
  • “Sárga veszedelem”“Sárga veszedelem” Most adták hírül a világügynökségek, hogy 1500 kínai munkás 9 óra alatt épített meg egy […]

Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

%d bloggers like this: