Hunujgária hajnala (XXIII. részlet)
Fiktív regényem részletei az Orbán kormány utáni időkről. Amennyiben hagyjuk, akár ez is megtörténhet.
Attila sírjánál
Alighogy hazaérkezett Budundi és küldöttsége, az elnök csak néhány órás pihenőt engedett meg magának és máris indultak hűséges belügyminiszterével a feltárás helyére. Regöly mellett jártak a 65. számú úton a kormány elegáns Mercédeszeivel. A Pogány-dombig egy földút vezetett, itt már több terepjáró, sátrak, pihenőhelyek álltak, a feltárás lázas ütemben tartott. Budundi amint megálltak, szó nélkül odarohant a kutatások vezetőjéhez. Pörölyös Albertnek hívták. Zömök testalkatú, fekete körszakállat viselő, ovális arcú férfi, aki nagy szakértelemmel és odaadással irányította embereit.
– Mutassák Attilát! – parancsolt rá.
– Csak lassan a testtel. Egyáltalán ki maga? – állta el az elnök útját Pörölyös Albert, aki vastag szemüvegében nem ismerte fel Magyarország miniszterelnökét.
– Maga kicsoda ember? – förmedt rá Budundi és félrelökve az ásatásokat végző munkásokat, belepattant az éppen lefelé irányított kasba, amely egy ötletes csigaszerkezettel szállította le és föl a régészeket és a kisegítő munkatársakat.
– Ő az elnök, hát nem ismeri meg ? – suttogták a vezető régészt körülvevő emberek.
– Akárki is, ide csak az én engedélyemmel léphetnek be! – zúgolódott Pörölyös. Budundi két gorillája azonban szó nélkül felkapta őt és hiába kapálózott bevitték az egyik sátorba. Leültették egy tábori székre, de szinte moccanni sem engedték.
– Maradjon veszteg, mert megüti a bokáját! – figyelmeztették a testőrök. Budundi eközben már leért a kassal a legalsó sírkamrába, a márványterembe és ott állt a koporsó mellett, nézte, ahogy két régész rendkívül óvatosan tisztogatta a koporsó belsejét a lerakodott másfél évezredes szennyeződéstől. Az elnök elbűvölten figyelte a múmiát, tekintetével végigtapogatta a csontvázat, megakadt a szeme a csodálatosan ragyogó aranytárgyakon, majd egy hirtelen ötlettől indítatva odaugrott a restaurátorok mellé és egyetlen mozdulattal kitépte a kardot Attila kezéből. Feltartotta a magasba és elkiáltotta magát: Ego sum Attila, flagellum Dei! A két régész kezében megállt az ecset, megrökönyödve nézték a Magyarország első emberének mutatványát. Eben a pillanatban Pörölyös Albert is megérkezett, valahogy sikerült kiszabadulnia a testőrök fogságából. Elkapta Budundi kardot tartó jobbját és minden erejével igyekezett azt kicsavarni a kezéből.
– Adja ide maga sírgyalázó, elvetemült tróger, tudja mit fog a kezében, tudja mit jelent ez a történelmi lelet Magyarország számára? Maga vandál őrült. Megsértette a fejedelem karját, egyáltalán ki engedte magukat ide?!
– Nem ismer meg, maga szerencsétlen ember? Hát jól nézzen meg, én vagyok Adolf Budundi Magyarország miniszterelnöke, és ha rögtön nem hagyja abba az inzultálásom megnézheti magát, kirúgatom még a földtúrók klubjából is. Mitugrász tökfej! Szőrmók senkiházi! Szerencsére időközben leértek a testőrök is a hatalmas gödör aljába és az utolsó pillanatban akadályozták meg, hogy Budundi a karddal fejbe ne vágja a vezető régészt. Az árnyékaként őt kísérő Tutika kérlelésére végül is visszatette a kardot a múmia kezébe és leporolta a dulakodás nyomait magáról.
– Még találkozunk – sziszegett a vezető régészre villámló szemmel. Felhúzatták magukat a kassal és perceken belül el is tűntek. A fekete Mercédeszek után csak hosszú porfelhő és néma döbbenet maradt a tolnai határban
– Azért azt a kardot nem kellett volna elvenni – jegyezte meg csendben Überberleki belügyér, ahogy Budapest felé tartottak a kormány autóban.
– Hát kit isz illetne az mászt, cakisz az én drága főnökömet – vágta rá Tutika sértődötten. Budundi pedig éles pillantást vetett miniszterére, de azután nyugodt hangnemben értékelte a látottakat.
– Annyi bizonyos most már tudunk mindent Bercikém. Fontos volt ez a kis terepszemle. Amit láttam az meggyőzött arról, hogy a nagy hun uralkodó sírjára találtak. Ez pedig mostantól megváltoztat mindent. Új erőt ad ez nekünk a harchoz. A kardot is azért ragadtam meg, mert Attila erejét akartam megtapasztalni és így is történt, elektromosság áramlott végig a testemen, amikor a híres fegyvert magasba emeletem. Olyan érzés volt mintha megfiatalodtam volna és izmaimat hatalmas energiák feszítették meg. Még most is beleborzongok. Csak az a kis mitugrász földtúró bosszantott fel, ha nem lépnek közbe az embereim bizisten felnégyelem.
Na, erre már egy szót sem szólt senki, úgy gondolták jobb, ha hallgatnak, tovább robogtak az autópályán, amikor megérkeztek a parlamentbe Budundi első dolga volt, hogy feloldotta a hírzárlatot. Az elnök médiabirodalma mozgásba lendült, elsodró erejű információáradatot indítottak útjára itthon és a négy világtáj minden irányába. A világ összes médiája felkapta a hírt, hogy megtalálták a nagy hun király és uralkodó sírját Magyarországon. A neves tévétársaságok forgatásokra készültek, nem csak az európai országok, de főként az ázsiaiak kitörő örömmel fogadták a szenzációt. Hszincsiangban és Belső- Ázsia több országában ünnepi felvonulásokkal üdvözölték Attila megtalálását. Gratuláló és elismerő táviratok százait kapta meg a Magyar Kormány. Hszün-Jen-Sing, kínai pártfőtitkár külön levelet írt Budundinak, majd telefonon is felhívta, jó barátjának, a keleti nyitás géniuszának nevezte a magyar elnököt, felajánlotta kormányának anyagi támogatását egy látványos kulturális centrum felépítésére, Attila tiszteletére. Adolf Budundi dicsfényben úszott, éppenséggel mintha, Európa császárává koronázták volna. Sikerült a figyelmet elterelnie az ország gazdasági problémáiról, az elégedetlenkedők most elhallgattak, mindenki az új híreket hajkurászta a tévé csatornákon, az újságokban és a világhálón is. Attila híre még az elnök ellenségeit is felvillanyozta. Tízezrek akartak elzarándokolni, a világhódítónak, az Isten ostorának sírjához. Erre azonban még nem voltak meg a feltételek, de az elnök megígérte a népnek, hogy néhány hónapon belül felépül a monumentális zarándokhely, és akkor mindenki leróhatja tiszteletét Attila előtt. A következő napokban rengeteg fényképet küldtek szét a világ minden részébe a sírkamra belsejéről, ahol a magyar elnök a hun uralkodó múmiája mellett pózolt, vagy éppen a kényszeredetten vigyorgó főrégész magyarázatait hallgatta. Dokumentumfilmeket forgattak a feltárásról és az Attila sír zarándokhelyé nyilvánításáról külön törvényt alkottak, milliárdokat különítettek el a kormány költségvetéséből egy monumentális bemutató hely kialakítására.
Csupán egyetlen apró kavics szorult a felpörgetett propaganda gépezet fogaskerekei közé, ki más lett volna az, mint Pörölyös Albert. Ez az akaratos, nagy műveltségű és tekintélyű, nemzetközileg is elismert szakmai tudású, végtelenül precíz tudósember, aki kezdettől fogva kételkedett a múmia személyében, mármint hogy a feltárt sírkamra valóban a nagy hun király csontvázát őrizte évszázadokon át.
Folytatása következik
(A fényképen: Atilla (Attila) a hun nagykiráy kardját – állítólag – ma Bécsben őrzik. A kardról az a legenda járja, hogy Attilától került az Árpád-házhoz, a hun király pedig az ősétől Nimródtól – mások szerint Hadúrtól a háború istenétől – kapta.)