ITT MI VAGYUNK OTTHON
Kultúremberek, európai emberek képesek megegyezni egymással. A kölcsönös megbecsülés és kommunikáció útján meg tudják oldani a felmerülő problémákat. Senki sem gondolhatta,hogy az osztrák határ menti települések szó nélkül és feltétel nélküli örömmel nézik majd éveken át az egyre növekvő magyar ingázók rohamait. (Írom ezt annak ellenére is,hogy jómagam is öt éven át ingázó voltam szinte minden határátlépőn keresztül.)Naponta tízezrek terhelik meg az ausztriai települések útjait, szennyezik a levegőt és valóban balesetveszélyt is jelentenek. Azonban azok a polgármesterek,akik valóban szívügyüknek tekintik közösségük érdekeinek képviseletét, azok lépnek is a választóik gondjainak orvoslására. Hogy miért, ezt érteni kell. Ha nem értjük, akkor pedig tenni kell azért ,hogy jobban megérthessük a földrajzilag hozzánk közel élők napi gondjait. Az osztrák települések polgármesterei ezért léptek választóik érdekében és korlátozták a határon átlépéseket. Most bizony már kissé elfajultak a dolgok. Lehet osztrákozni, sőt immár labancozni is,mint a hidegháborús időkben. De semmi értelme. Ha a soproni vezetés, a Fidesz uralta város már évek óta állandó baráti kapcsolatot ápolt volna Somfalva, vagy Szentmargitbánya és a többi határmenti osztrák falu polgármestereivel akkor bizonnyal most egyszerűbb volna a helyzet. Valóban egy jóindulatú látogatás és kávé melletti barátságos beszélgetés most többet érne minden felháborodásnál, külügyminiszteri segítségnél stb. Kétségtelen ,hogy pártállástól függetlenül volt olyan korszaka a városuknak, amikor németül jól beszélő polgármester, a kapcsolatokat napi szinten ápoló vezetés nem “sógorként” de legalábbis jó szomszédként képviselte Sopron érdekeit az osztrák partnereknél. Szándékosan nem írok neveket, úgyis tudja mindenki, kik voltak Sopronnak ezek a vezetői. Napjainkra viszont, vagy egy évtizedes “elhidegülés “után odáig jutottunk, hogy az unió korszakában, amikor igazán szabaddá válhattak az együttműködés lehetőségei, úgy élünk mi itt egymás mellett, a már nem létező határ két oldalán, (a jelenlegi helyzetben ugye milyen kínos most ezt leírni?) mint valami előkelő idegenek. Mintha nem is vennénk tudomást egymásról, mintha tőlünk néhány kilométerre akár hottentották is élhetnének. Jól lenne tudni, hogy Sopron jelenlegi vezetése hányszor kezdeményezett találkozókat különféle helyi ügyekben az osztrák kistelepülések vezetőivel. Voltak ilyen közös ügyeink? Láttuk értelmét bármiben is az együttműködésnek? Építettük a baráti kapcsolatokat és főként a regionális gazdasági és kulturális lehetőségek kiaknázására fordítottunk -e vajon elég gondot? Szerintem, ha így tettünk volna, akkor most sokkal könnyebb helyzetben lennénk. (Ehhez persze az is kell ,hogy egy város önállóan képviselhesse magát és érdekeit, és ne függjön a legfelsőbb kormány szintektől még a legkisebb ügyeiben is. Ne fenti kézzel irányítsák még lélegzetvételét is.) Ennek bizony már régóta nagyon jól működnie kellene. Ezt mindkét fél kölcsönösen felhasználhatná saját javára és a jövő kölcsönös útépítésére,ami elszigetelten, lenéző felsőbbség hamis tudatával bizony nem megy. Szerencsére még semmi sem késő. Ideje lesz elkezdeni végre! Mert itt a határ két oldalán mi vagyunk otthon, mi élünk itt, akár osztrákok, akár magyarok vagyunk. Ez most a világos képlet,aminek alapja a kölcsönös megbecsülés és a tisztelet.