2017
10
12

Jeruzsálem a világ közepe

Amikor néhány évvel ezelőtt Jeruzsálem óvárosában a háromezer éves köveken jártam, tudtam, hogy a világ közepén járok. Tudtam és éreztem, hogy évszázadok óta itt dől el az emberiség sorsa és jövője. Azt hiszem ezzel a gondolattal nem vagyok egyedül. Ezért azt hiszem egyetlen világi hatalomnak sincsen joga karácsony ünnepére, a béke és szeretet, Jézus születésének ünnepére vérfürdőt hirdetni.

Trump elnök időzítése a végzetes, és nem az amit meghirdetett. Sikeres üzletemberként is logikusan láthatta volna döntésének következményeit, de Amerika elnökeként informátorok serege, pontosan előre “bemutathatta” neki mi is fog majd történni. Hónapokig talán évekig tartó felkelés, terror, gyilkosságok, gyűlölet és sok-sok halál. Ez várható 2017 karácsonyán, amikor mi keresztények hitünk szerint a Messiást ünnepeljük, aki az evangéliumi történetek szerint ebben a városban szenvedett kínhalált, feltámadt, s ide tér majd vissza az ítélet napján. Itt szolgálták fel neki az utolsó vacsorát, s pünkösdkor itt jött létre maga a keresztény egyház is. De nem akarok farizeusként viselkedni. Karácsony szent ünnepén már eddig is bűnök számtalanjával “ünnepelte” Jézust a keresztény világ is. A keresztes háborúkkal, a két világháborúval, Sztálingráddal és a koncentrációs táborokba hurcolt zsidók százezreinek legyilkolásával.

Nem egyszer voltunk már ünneprontók, nem csupán saját vallásunkkal, de további embermilliók hitével kapcsolatban is, mert jeruzsálemi zarándoklatom során ott álltam a Siratófalnál is. Ez pedig a zsidók legszentebb kegyhelye:  az ő hitük szerint Isten az itt összeszedett porból teremtette Ádámot, itt ölte meg Káin Ábelt és akarta Ábrahám feláldozni Izsákot. Ide várják a Messiás eljövetelét, aki majd újjáépíti a templomot.

Jeruzsálem muszlimok lakta óvárosában is megfordultam, ahol  a Templom-hegyen áll az Al-Aksza mecset, vallásuk harmadik szent helye Mekka és Medina után.  Hitük szerint Mohamed próféta innen emelkedett fel a mennybe, méghozzá arról a szikláról, amelyen Ábrahám kínálta áldozatul a fiát, s amely most a Templom-hegyen lévő Sziklatemplomban van.

Amikor zarándok utam során Jézus keresztre feszítésének helyéhez, majd a szent sírhoz értem, nem tagadom könnyek szöktek a szemembe. Jézus tanításai jutottak eszembe, amelyek olyan hasonlóak minden nagy próféta igehirdetéseihez, Dávidéhoz, Ábraháméhoz, Mózeséhoz, Salamonéhoz, és igen Mohamedéhez is. Egyikük sem a gyűlöletre, az öldöklésre, a vallási háborúkra, a békétlenségre, mások kíméletlen elpusztítására és megalázására buzdították az emberiséget és népüket. Most karácsony előtt két héttel, és az advent várakozással teli időszakában mégis a világ vezető hatalmának első embere ehhez adta meg a zöld jelzést. A következmények pedig még Trump elnök tanácsadóinak precíz elemzései és stratégiai felmérései ellenére is beláthatatlanok.

Jeruzsálem, a Szent város, a világ közepe, szerintem mindenkié, keresztényeké, mohamedánoké és zsidóké egyaránt, sőt a Föld minden sarkán létező összes a békét és szeretet hirdető vallás követőié is. Talán eljön a nap, amikor a világ minden jóakaratú emberének gondolata egybe cseng – miként a pápai államé is -, hogy  az ENSZ nyilvánítsa nemzetközivé Jeruzsálemet. Azt a Jeruzsálemet, amelyet a világ legolvasottabb könyve a Biblia 667-szer említ.

 

 

 


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide