2017
27
09

Jobb későn, mint soha

Szaúd-Arábiában rövidesen engedélyezik, hogy nők is autót vezethessenek. A történelmi lépést üdvözölték a világ haladó országaiban. Igaz elég sokat kellett várni, amíg ezt a természetes jogot is megadták a muszlim királyság hölgyeinek. Összehasonlításképpen talán érdemes megjegyezni, hogy Európában már 129 évvel ezelőtt a volánhoz ülhetett az első hölgy. Ő volt Bertha Benz, a híres feltaláló Karl Benz felesége.

Az első út, talpraesett hölgyutasával, igaz csínytevésnek számított. Bertha Benz ugyanis a feltaláló és a hatóságok engedélye nélkül ült be az inkább furcsa szekérhez hasonlító háromkerekűbe. Két fiát is maga mellé ültette, aztán se szó se beszéd, simán beindította a motort. Hatalmas feltűnést keltett pöfögő járművével, egy Patent-Motorwagen autómobillal, amellyel Mannheimből Pforzheimbe hajtott, ahol az asszony szülei éltek. Mint látjuk Bertha Benz nem érte be annyival, hogy csupán néhány kört tegyen meg, ugyanis a feltaláló felesége a világ első hosszú távú, mintegy 106 kilométeres autóútjára vállalkozott. Ezalatt mindent megtett azért, hogy felhívja a figyelmet az önjáró háromkerekűre. Úgy látszik nagyon élvezte a vezetést, és meglehetősen büszke is volt férje találmányára. A karburátort hajcsatjával pucolta ki, benzint pedig egy patikában vett félúton, az engedetlen féket ugyanakkor egy cipésszel javíttatta meg, nem is sejtve, hogy ezzel  feltalálta a fékbetétet.

Most pedig néhány sort a világ első autójának műszaki paramétereiről. Az automobilok ősének tekinthető háromkerekű súlya 265 kg volt. A terhelhetősége is körülbelül ennyi lehetett, vagyis három átlagos súlyú embert simán elszállított magával. A Patent-Motorwagent egy négyütemű, 954 cm3 térfogatú, egyhengeres, belsőégésű motor hajtotta meg, mely óránként 16 kilométeres sebesség elérésére volt képes. A korabeli velocipédek még versenyt futhattak vele! A motor a korban rendkívül könnyűnek számított, egy mázsánál alig volt nehezebb. Megépítése mai pénzre átszámítva több mint hétmillió forintba került, a költségeket a feltaláló felesége állta. (Úgy tűnik Benz minden tekintetben jól választott párt magának!) Mindenesetre ő az első útját még csak Mannheim falain belül tehette meg. Igaz elsőként a világon az általa feltalált benzines motorral,1886. július 3-án.


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide