2018
22
02

Jobbulást a kiváló sportembernek !

Egy kiváló sportemberért, élvonalbeli labdarúgóért, fiatalok százainak példaképéért aggódhatnak ezekben az órákban a soproniak. Ő a tegnapi soproni közgyűlésen lett rosszul, képviselői társai pedig azonnal a segítségére siettek. A képviselőt újra kellett éleszteni.

A Kisalföld híradása szerint  jól vizsgázott a hivatal, a portán ott volt a feltöltött, tökéletesen működő defibrilátor. A fiatalember állapotát végül a perceken belül kiérkező soproni mentők stabilizálták és szállították a szombathelyi kórházba. A híradás nem közölte a városatya nevét, de holnapra úgyis az egész város  tudja. Mivel ő egy olyan közszereplő, aki általános tiszteletnek és megbecsülésnek örvend, megérdemelte volna hogy kiírják a nevét. Mert lehet aggódni bármelyik fiatal képviselőért, hiszen pártállástól függetlenül mindegyik kiérdemli azt, már csak a bajba jutott, életveszélybe került emberért való aggódás okán is. Azért én mégiscsak tisztességesebbnek tartottam volna, ha mindjárt tudom név szerint is kiért is kell aggódnom. Mert mondtam volna érte egy imát, de amíg meg nem tudtam kiről van szó, nem tudtam kiért imádkozzam…

Jómagam most szándékosan, csak azért sem írom le a nevét, de teljes szívemből jobbulást kívánok neki, ennek a nagyszerű sportembernek. És most már tudom és biztos vagyok benne,  Önök is tudják kiért kell aggódnunk és imádkoznunk.

Képünk illusztráció,NLCAFÉ

Másnap reggel:  Nyerges Ferenc hozzászólása a Kisalföld tudósításához( Facebook): “Miért nem lehet az igazat megírni ? Csiszár Ákos fideszes önkormányzati képviselő lett rosszul és dr. Bendes Zoltan orvos, jobbikos önkormányzati képviselő sietett a segítségére. Ujraélesztessel megmentette a fiatalember életét. Utána a szombathelyi kórházba ( ? ) szállították. Köszönet Bendes dr. úrnak az életmentésért. Ugye kedves polgármester ?”

Fotó: Leczovics Zsolt


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide