2018
16
06

Lacus Peiso, jaj neked!

Azt hiszem a környezetvédők  sokkos állapotba kerülnek, ha megismerik A Fertőrákosi öböl 30 milliárdos beruházásának terveit. Vajon az osztrák oldalon miért nem indítottak még el egy ilyen gigantikus méretű fejlesztést, pedig ott sokkal jobbak a feltételek ehhez.  A széljárás miatt és a közműkiépítések eredményeként kiválóbb minőségű a Fertő tó vize. Pénz is lett volna rá mindenkor. Amennyiben megvalósul az év végén induló beruházás néhány éven belül látogatóközpontok, szálláshelyek, sportolási és szabadidős központok várják az ide látogatókat.  Hatalmas sportterület, rengeteg szállás- és vendéglátóhely, vitorláskikötő, ötszáz csónakos horgászhely épül majd itt. Mindez még a Balaton estében is ijesztően nagy fogásnak tűnne. Csakhogy a Balaton vize sokkal inkább alkalmas a tömeges fürdőzésre, már csak nagysága miatt is. A Fertőrákosi öböl iszappal telített, annak rendszeres kotrásra volna szüksége, mert a leggyakoribb észak-nyugati szél ide sodorja az egész tó területéről a hordalékot. Sajnos nekünk nem sok maradt a Fertőből a trianoni rablások után, azt pedig ami megmaradt véleményem szerint jobban meg kéne becsülni. A milliárd forintokat nem egy gigantikus turisztikai centrumba kellene bele invesztálni, hanem a természeti környezet egyensúlyának megóvására, a vízminőség javítására kéne fordítani. Ezzel párhuzamosan egy emberarcúbb, a Fertő kultúrájához, egyedülálló értékeihez alkalmazkodóbb fejlesztéssel példát adhatnánk Európán belül is.

Az egész éves nyitvatartás ötlete azt is bizonyítja, hogy a természeti környezet terhelése egész évben folytatódik majd. Mivel az Osztrák Köztársasággal közösen osztozunk ezen a természeti kincsen, nem valószínű, hogy konfliktusmentesen zajlik majd le ez a turisztikai fejlesztés. Az osztrák oldalon évek óta sokkal több pénzt fordítanak a környezetvédelemre, a növény és állatvilág védelmére, ráadásul évtizedek óta fejlettebb az ottani közműhálózat is. Gajda Tibor, Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató helyettese nem titkolja, hogy azt szeretnék, ha az innen távozó vendégek “még háromnak elmondanák, milyen jó volt itt”. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden ember hozzon még magával újabb hármat, a határ tehát a csillagos ég lehet. Tömegeket várnak  ide, a nagy bevétel és haszon reményében, nem tisztelvén és nem becsülvén a tó évezredes természeti környezetét.

Egy ilyen léptékű beruházás minimális feltétele, a regionális konzultáció ( hiszen a nemzeti, orbáni már olyan jól működik, ha politikáról van szó) hogy megkérdezzék a környék településeinek lakóit, az osztrák illetékeseket; akik a tó háromnegyedét birtokolják, a tájsebész szakembereket, környezetvédőket, a fertői halászok legöregebbjeit, és nem utolsósorban a Fertő-Hanság Nemzeti Park szakembereit, mit szólnak mindehhez.

Lacus Peiso a Fertó tó római kori neve.

Fotó: funiQ


1 hozzászólás »

Zoltán DrKertész hozzászólása

2018. 08. 05. / 12:56

Csak találgatjuk, hogy ebből az Orbán család, és haveri- strómani köre mennyi pénzt fog ellopni a beruházás alatt, a végén meg O. ” Rühelkéé ” lesz….A ” nemzeth vejének ” ügyét mikor vizsgálja már komolyabban az OLAF, mivel Polt elalszik rajta, vagy eltusolni igyekszik..? ? !

Szóljon hozzá

Zoltán DrKertész szerint:

Csak találgatjuk, hogy ebből az Orbán család, és haveri- strómani köre mennyi pénzt fog ellopni a beruházás alatt, a végén meg O. ” Rühelkéé ” lesz….A ” nemzeth vejének ” ügyét mikor vizsgálja már komolyabban az OLAF, mivel Polt elalszik rajta, vagy eltusolni igyekszik..? ? !

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide