2017
06
09

Levél Kim Dzsongunnak

Kedves Kim!

Nem tudom, olvasod – e majd ezt a levelet, amit csak azért írtam meg, mert nagyon szomorú vagyok. Apám fél évvel ezelőtt meghalt. Ő is rakétákkal kísérletezett, mint te. Büszke volt rá, hogy egy nukleáris kutatóbázis elismert mérnöke Wyoming államban. Gyűlölt téged. Amikor a világhíreket nézte a televízióban és látta az önelégült arcod, akkor whiskys pohárral a kezében átkozta a napot, amikor te megszülettél. A pokolba kívánt téged, pufók idiótának nevezett, és azt mondta Amerika egy napon a földbe tapos téged, mint egy kövér patkányt. Móresre tanítja az őrült tanácsadóidat is, és végre normális országot csinál belőletek.

Nem tudom, hogy a haragja miatt, vagy, mert tényleg az elpusztításodra készültek, az utóbbi hetekben sokat túlórázott. Reggeltől estig dolgozott a közeli Warren kutatóbázisán. Azt mondta anyámnak, hogy egy új projektet hajtanak, ami rövidesen véget fog vetni az ámokfutásodnak. Persze anyám nem örült ennek, mert még kevesebb időt töltött itthon. Nekem sem tetszett, hogy nem jár el a kosárlabda meccseimre. Pedig tudom ezt a sportot még te is imádod. Michael Jordan az én példaképem is, mint neked.

Hidd el mi, amerikai fiúk, képtelenek vagyunk felfogni, mi zajlik nálatok. A hírekben azt magyarázzák, hogy a néped nyomorog, még enni sem tudnak rendesen. És a te kezedben van minden, tőled függ még az is, hogy mit lehet csinálni egész nap, ha egyáltalán lehet valamit csinálni azon a félszigeten. Rettegnek tőled az emberek és a felvonulások, a színes zászlók, a léggömbök, az ujjongó embertömeg, mind-mind csak képmutatás és hazugság.

 

Nem tudom, miért csinálod? Azt olvastam rólad a világhálón, hogy Svájcban jártál iskolába. Nem voltam még ott, de tudom, hogy nagyon gazdag ország és ott jóllétben élnek az emberek. Ha ezt láttad és velük voltál éveken keresztül egy elitiskolában, akkor miért nem hiányzik neked is egy olyan ország, ahol békében és jóllétben élhetnek „alattvalóid”? Nem örülnél ennek? Nem inkább erre lennél büszke, mint az átkozott rakétáidra? Svájcot senki sem akarja elpusztítani. A svájciakra felnéznek és tisztelik a vezetőiket is. Téged a világon mindenhol utálnak, ahol demokráciában élnek az emberek. Megvetően beszélnek rólad és kigúnyolják az országodat. Olyan vagy, mint egy világközösség kivetettje és csúfoltja, de meg kell, hogy mondjam félnek is tőled, sokan őrültnek tartanak. Talán éppen ezért gyűlölködsz te is. Szóval miért csinálod ezt? Erre a kérdésre keresem hetek óta a választ. Már a haverjaim is heccelnek, hogy miért foglalkozom veled annyit? Miért járok újabban könyvtárba és kutatom órák hosszat annak az okát, miért lettél ilyen? Ők csak legyintenek a „hülye diktátor, aki tönkretette népét, előbb utóbb úgyis lecsapunk majd rá!” Így volt ez mindig a történelemben. De tudom, egyáltalán nem teszik ezt jól.

Rájöttem nem szabad pökhendi jenkiként gondolkodni rólad. Amerikának most nem fenyegetnie kéne téged, nem a megölésedre kellene készülnie, nem a nyomást kellene fokoznia rajtad és népeden, hanem törődni kéne veled. Meg kellene ismerni téged a lelked mélyéig, milyen ember is vagy te, és mit akarsz valójában. Ennek a párbeszédnek pedig kölcsönösen megértőnek és tiszteletadónak kellene lennie. Tiszteletadónak és nem olyannak amilyen most éppen!

A választ még nem tudom, de sok okos dolgot találtam a hozzád hasonlókról, mint Hitlerről és Sztálinról. Sőt már az ókori diktátorok életével is foglalkozni kezdtem. Amióta keresem a választ kérdéseimre több dolgozatom is díjnyertes lett, az első lettem a tanulmányi versenyeken. Már legjobb barátom Dick is strébernek tart. Nem tudja felfogni mi történt velem. Igazából én sem értem a változást, azelőtt a csajok és a kosárlabda érdekelt csak, vagy ott lógtam órákon át a számítógépemen. Játszottam, fogyasztottam, éltem napjaimat, mit egy amcsi kamasz. Kit érdekeltek a világ zavaros ügyei? Apám halála óta minden megváltozott.

Mostanra rájöttem, addig nem nyugszom, amíg meg nem találom a választ a kérdéseimre, mert azt végleg tisztáztam magamban, semmiképpen nem lehet jó megoldás, hogy téged a földbe tapossunk, mint egy patkányt. Mérjünk rátok olyan csapást, amibe belereng az egész Föld, és örökre mindenki megemlegeti, mint Hirosimát. Mert ha kell egy nagy háború árán is, de meg kell állítani titeket. Már tudom, hogy ez nem megoldás. És most jól figyelj! Elárulom neked egy titkomat. Apám egy rakétakísérletnél halt meg. Elhallgatták ugyan, de valaki mégis felfedte – a demokrácia már csak ilyen – hat hónappal ezelőtt szörnyű robbanás volt itt Wyomingben, ahol 5 mérnök és 16-an a kisegítő személyzetből életüket vesztették. Ők az új projekt áldozatai voltak, amiről apám is beszélt. A te megzabolázásod technológiáján dolgoztak. A halálod előkészítői voltak, akiknek most még egyelőre nem sikerült valami, de tudom, holnap már meglesz a pusztító receptjük, hiszen Amerika sohasem hátrált meg, az atombombát is elsőként vetette be sikeresen.

Anyám most hetek óta csak sír, teljesen kifordult már önmagából, minden megváltozott a családunk életében, nekem sincsen már kedvem a kosáredzésekhez, még a haverjaimhoz sem. Csak Nippel, a kutyánkkal sétálok a közeli erdőben, aminek közepén csendes kis tó található. Kiskoromban nagyapám, Robert Jefferson hozott ide horgászni. Én vittem a csalit, ő meg a botokat, igazán jól meg voltunk egymással. Mostanában néha bedobok egy-egy követ a tóba, és ahogy a finom hullámgyűrűk kiterjednek a vízen, nagyapám szavai jutnak eszembe: „Tudod Jimmy a világháborúknak, a szörnyű bombázásoknak, annyi véráldozatnak semmi értelme nem volt. Másutt kell keresni a megoldásokat.” Nagyapám vietnámi veteránként, kitüntetésekkel, a csillagsávos lobogóval temették el. Őt jobban szerettem, mint apámat, mert ő soha nem gyűlölt senkit.


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide