2017
03
10

Lőni, vagy nem lőni ?

Kamaszkoromban amikor egy kölcsönvett légpuskával lelőttem egy galambot, haláltusáját látva megsirattam szegény madarat és azóta sem voltam képes állatra lőni sem csúzlival, sem más fegyverrel. Aztán annak rendje és módja szerint  katona lettem. Volt saját géppisztolyom, egy szovjet Kalasnyikov. Őrségben, ha a bázist megközelíti valaki, és nem áll meg a szabályos felszólításokra, ölnöm kellett volna. Nem tudom hogyan számoltam volna el a lelkiismeretemmel. 1989-ben Vancouverbe sodort sorsom jobb csillagzata, ott volt egy magyar emigráns, aki fegyvereket gyűjtött. Soha nem láttam annyi puskát, sorozatlövőt, ismétlőfegyvert magánkézben egybe gyűjtve. Nem a gépkarabély pusztító ereje váltotta ki csodálatomat, hanem a szabadság, amivel ezt az országot, Kanadát megajándékozták. Most meg Amerikában gépkarabéllyal több mint félszáz embert megöltek, negyed-ezret megsebesítettek a túlzott szabadság jegyében.A világ sokat változott. A terrornak sajnos hagyománya van, de az őrült terror csupán az utóbbi negyed évszázadban ütötte fel a fejét. Szörnyű még kimondani is, de a Vörös Hadsereg Frakció még céllal gyilkolt. Az Ír Köztársasági Hadsereg is így tette. És Sakál, vagyis Carlos, aki állítólag Budapesten kívül Sopronban is megfordult a Világkommunizmus nevében ölt. Ez a las vegasi ember pedig és az elődei, akik gázoltak, robbantottak, tetőről vérengzettek, nos ők nem határozott célért küldtek a másvilágra ártatlan embereket. Ők a gyűlölet terjesztése  és a félelem keltése miatt végeztek kegyetlenül embertársainkkal.

Pedig lőni jó. Célba lőni jó, és a hazát megvédeni még jobb, ha hódítók támadják meg, hogy elfoglalják területeinket, házainkat, kifosszák otthonainkat és meggyalázzák feleségeinket, gyermekeinket. Nem tartom ördögtől valónak, hogy a kormány lőtereket szeretne létesíteni, hogy a fiatalok megtanulják a fegyverforgatás alapjait. Gondoljunk csak bele 56-ban nem lett volna forradalom, ha azok a háború edzette öregek nem tanítják meg a fiatalokat, pontosan célozni,  jól lőni. Persze némi gúnnyal azt is mondhatnám az MHSZ (Magyar Honvédelmi Szövetség) is hozzájárult kiképzésükhöz, pedig ez az intézmény éppenséggel a szocialista rendszer találmánya volt. Mekkora öngól! A szovjet tankok nevetve már az első napon eltaposták volna a felkelést, ha nyámnyila drogosok hőzöngtek volna az utcákon. Néhány éve jártam Izraelben és rácsodálkoztam az utcán járőröző nőkre, akik bizony állig felfegyverezve, a legmodernebb gépkarabélyokkal sétáltak Tel-Aviv tengerparti sétányán. Csinosak voltak és mosolygósak, dehogy akartak ők fegyverhez nyúlni, élvezték a Földközi tenger felől fújó lágy szelet, amely hajukat borzolta és a mediterrán napsütést, amely megsimogatta arcuk bőrét. Ám biztos vagyok benne, ha valaki csak egy kést rántott volna elő…Na, de hagyjuk a képzelgést.

Sopronban Lackner Kristóf korában lövészetre tanították az ifjakat. Az egyletek védelmi célokból létesültek, akkoriban is sok volt  támadás és a háború. De ha nincsen háború a céllövészet önmagában is nemes sport. Nem kell félni tőle, mert a fiúkat férfiasságra, a lányokat büszkeségre taníthatja és mindkét nemben a hazafiasságot is erősítheti. Meg tudom védeni magam. Ez nagyon jó érzés. Aki volt már kitéve agresszív támadásnak és fegyvertelenül, kiszolgáltatva kellett szembeszállnia a gyűlölettel, tudja miről beszélek. – Adjatok egy fegyvert, hogy leszedjem a szemétládát! -kiabálta az egyik amerikai fiú, amikor  mellette fejbe lőtték az egyik lányt a vasárnapi las vegasi country koncerten. Ő tudta mit kellett volna csinálni. És akkor talán nem hal meg ennyi ember.

Vannak, akik félnek a fegyverektől és a béke hirdetői. Tudják, hogy “Aki kardot ragad az kard által vész el”- így hangzanak Jézus szavai Péterhez. Sajnos az emberiség már kezdettől kardot ragadott és most már látjuk atomrakétákkal akar háborúzni. Van egy pisztolymárka, amelynek az a neve, hogy Parabellum,  vagyis „Si vis pacem, para bellum” (Ha békét akarsz, készülj a háborúra) …Azt hiszem ez egy bölcs tanács, a sportlövészet meg nemes dolog.

A fotón a szerző. 1989 októberében Vancouverben


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide