Madonna az ösvények felett
A vándor örök útja erdei ösvények felé vezet. Ropog a friss hó lába alatt, tüdejét jéghideg levegő tölti meg. Csend fogja körül. Időtlen csend, amelyben minden apró nesz is felerősödik egyszerre. Az útelágazásnál a Madonna és gyermeke tekint le rá hirtelen. Mintha évszázadokkal ezelőtt is így történt volna. A vándorló ember megáll egy pillanatra. Rácsodálkozik a képre, de aztán újra mennie kell, tartani valami felé, ahol célba érhet.Kevés hazai tájon találhatunk az erdei utak mentén Mária képeket a kis Jézussal. Ez nálunk Sopronban egy nagyon szép hagyomány. A gazdanegyedben, az óvárosban is sok-sok szobrot fedezhetünk fel. Ezek azonban mások ,mint az erdőben kitettek. A hegyekben jó rátalálni az útkereszteződéseknél fákra erősített színes képekre. Nyugalmat adnak, elmélyedésre biztatnak, ha csak pár percre is. A háborgó szívet is finomra hangolják. Útjelzők is egyben a vándornak, nem kell tartania semmitől, félnie is oktalan. A világ őrzi legfontosabb üzeneteit. Ez pedig annyi erőt ad. A vándor, amennyiben hisz Teremtőjében önkéntelenül is keresztet vet, ha pedig nem, akkor is rámosolyog az Istenanyára, aki persze mindenki édesanyját is szimbolizálja. Van aki őt megvédi, van akire mindig jó gondolni, ha már nincs is e világban. És a vándor tovább halad, a hó lassú pelyhekben hullani kezd, az erdő mélyéről vadak kiáltása hallatszik. Arra gondol, de más itt minden, mint a politikával, pénzvilággal, hatalmi őrülettel megfertőzött világban. Itt egyedül van és mégsem, itt minden hangot felerősít a csend, itt úgy megy célja felé tovább, mint ember elődei tíz- vagy akár húszezer évvel ezelőtt. Bízva valamiben. És most arra gondol, jó néha kimenni az erdőbe!