2019
01
08

Mi történik a Páneurópai Piknik színfalai mögött?

A Páneurópai Piknik történelmünk , várostörténetünk egyik legszebb fejezete. Ám ne higgyük, hogy Angela Merkel látogatása most a csodálatos határáttörésnek köszönhető leginkább. A színfalak mögött fajsúlyos kérdésekről tárgyalhat majd Orbán Viktorral és ezért kár is őt cikizni.Korábban arról kaptunk hírt, hogy eszébe sincsen eljönni az eseményre, mert haragszik Orbánra a jogállamiság ellen elkövetett ügyei miatt. És Orbán sem volt túlzottan tapintatos a Kereszténydemokrata Unió elnökével, a NER csapatát alaposan rámozdította, az általa  irányított sajtóval olykor keményen le is dorongolta. A hirtelen békülésnek azonban pontosan meglehetnek az okai. Egyrészt a német gazdasági gondok oldhatták fel Merkel korábbi neheztelését, amiben ugye Magyarországnak is komoly szerepe van, hiszen a leginkább ettől az uniós országtól függünk ebből a szempontból is. Ugyanakkor Németországnak is rendkívül fontosak a magyarországi autógyárai, ahol a kizárólagosságot és óriási kedvezményeket élvezhet Orbánék támogatása révén. Másrészt az utóbbi napokban még nyilvánosabbá vált  az a különös gazdasági háború, amelyet Németország a Trump által vezetett Amerikával folytat. Például Donald Trump amerikai elnök többször is bírálta az Északi Áramlat-2 megépítését, különösen pedig a vezeték megépítését támogató Angela Merkel német kancellárt. Új hírként pedig megtudtuk, hogy amerikai szenátusi külügyi bizottsága szerdán támogatta az Északi Áramlat-2 gázvezeték építésében részt vevő cégek elleni szankciókat, mondván a beruházás gyengíti a NATO országok egységét, pusztán Putyin elnök zsebét gazdagítja és Ukrajna destabilizálását eredményezi. Nos ezek alapján gyaníthatóan rendkívül fontos tárgyalások várhatóak Orbán és Merkel között,  a Páneurópai Piknik pedig ennek tökéletes hátterét adhatja. Sopron tehát, mint már annyiszor világpolitikai események szerény színfalául szolgál majd. Mi egyszerű emberek pedig emlékezünk majd a a szögesdrótot átszakító egyszerű németekről, akiket még néhány héttel korábban géppisztollyal tartottunk fel. Emlékezünk a német anyára, aki boldogan fut a szabadságba, de leejti egy pillanatra gyermekét, akit a a magyar határőrtiszt segít fel, hogy tovább futhassanak. Emlékezünk az örömkönnyekre, az országunkra is kiterjedő szabadságra. Kelet-Európa felszabadulására. Így van ez jól. A nagypolitika csinálói eközben egymásnak adnak gesztusokat. Angela Merkel a soproni evangélikus templomban németségének és vallásának tiszteletét kapja Orbántól. Orbán Viktorhoz pedig már szinte anyai jóindulattal közeledik  politikai világporondon megszorongatott Merkel asszony. Hogy mindez mennyire őszinte, döntse el ki-ki maga. Mellesleg az is  a várható enyhülés  jeleként fogható fel, hogy  a napokban nálunk járt   Stephan Mayer, a német belügyminisztérium parlamenti államtitkára, aki ugyancsak a béke olajágát hozta zsebében. Most nem kritizálják majd olyan vehemensen Orbán uniós  jogsértéseit, autokrata törekvéseit, nem hozzák fel az Európai Néppárt által beígért vizsgálatokat és szankciókat. Ne felejtsük el az ősszel Orbán Viktor az ismét hazánkba látogató Putyin elnökkel találkozik majd. Fontos küldetést bízhatnak rá Sopronban.

 

 

 

Fotó: Tíz évvel fiatalabban Sopronban. Lobenwein Harald gyűjteményéből

 


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide