2018
16
07

“Muszlimszag”

Bécsben a metróban mától fogva izzadásgátló spray-t osztogatnak az utasoknak. A honi kommentelőink pedig a hír hallatára  muszlimszaggal, fokhagymás toroskáposztával viccelődnek. Kár, hogy nem ismerik behatóbban az európai fürdőkultúra történetét. És nagy kár, hogy a bevándorlás elleni félelemkeltés ilyen hatásosnak bizonyult.

Az oszmán törököknek a rómaiakhoz hasonlóan magas színvonalú volt a fürdőkultúrája. A török hódoltság ideje alatt a budai fürdők ismét virágzásnak indultak, és az akkori társadalmi életnek  jelentős színterei lettek. A budai törökfürdők közül négy (Rudas, Király, Császár és Rác fürdő) ma is üzemel. Egy angol utazó, Dr. Brown leírása szerint a mai Király fürdő vizét már abban a korban is ivókúra szerűen is használták. Arról, hogy a törökök mennyire kedvelték a fürdőzést épp a Király fürdő esete tanúskodik. Ez az épület ugyanis nem forrás közvetlen közelében épült, hanem a Lukács fürdőt is tápláló forrástól kell és kellett akkoriban is odavezetni a vizet. A budai pasák azonban gondoskodni akartak arról, hogy a várfalon belül is legyen fürdő, amelyet ostrom idején is használhatnak.

A török fürdő kikapcsolódás és relaxáció mellett a társadalmi életnek is fontos helyszíne volt, számos fontos esemény kötődött hozzá. Kortól, nemtől, vagyontól függetlenül mindenki látogathatta. A nők számára az egyetlen hely volt, ahol társaságban lehettek, így gyakran itt választották ki fiaik jövendőbeli feleségeit. Emellett a fürdők a szépségápolás “iskolái” is voltak, ahol a test és a haj ápolását, a sminkelést oktatták, és a személyzet ilyen szolgáltatásban részesítette a vendégeket.

Ezzel szemben  a középkori magyar településeken nyílt csatornákban folyt a szennyvíz, utcára öntötték ki a szemetet, ürüléket. Az állati tetemeket egyszerűen  kidobták az ajtón, ablakon. Bűz és mocsok terjengett mindenütt.  A patkánybolhák csípése által elterjedt a pestis. A legnagyobb európai járvány 1346-53 között aratott.  Emberek milliói haltak meg Európa-szerte. A középkori pestis járványok összes áldozatát, minimum 75 millióra becsülik.

A spray osztogatás híre közben, egy másik fontos hír érkezett,  egy igazi muszlim államfőt fogad majd Orbán Viktor miniszterelnök, aki a felújított Gül Baba türbéjét jön átadni. Erdogant, miniszterelnökünk egyik legjobb barátját, a hírek szerint aggasztja az Európában terjedő iszlamofóbia.

 

Forrás: gyogyvizek.hu

Fotó: Törökfürdő Granadában


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide