2019
07
12

Negyven embert rúgtak ki karácsonyra

Ha egy kutyát kidobnának a Jereván lakótelep egyik tömbházának negyedik emeletéről, ezzel a döbbenetes embertelenséggel tele lenne a helyi média. Lefogadnám ezt akár egymillió forintba. Ám, hogy most csaknem negyven embert kidobtak a soproni városházáról az látszólag senkit sem érdekel, erről érdemben egyik sajtóorgánum sem tájékoztat.

Nos hát jeles újságíróink valószínűleg azért hallgatnak, mert szájkosarat tettek a szájukra a politika helyi irányítói. Ez a tény pedig mi más, ha nem az alapvető tájékoztatás teljes és szisztematikus szabotálása, amit még a Kádár rendszerben sem engedhetett meg magának senki. Emlékszem arra, hogy amikor évtizedekkel ezelőtt a Ciklámen Ruhaipari Szövetkezet igazgatói székébe egy párbizottsági elvtársat akartak beültetni, a rabláncon tartott, kézzel irányított sajtónak sikerült ezt megakadályoznia, és az lett az elnök, akit az üzem dolgozói akartak. Demokrácia  az átkos diktatúrája alatt?! Ez egyszerűen elképesztő. !Pedig így történt, most meg dicső demokratikus rendszerünk alatt, a sajtószabadság szárnyalásának idején( állítólag szárnyal és nincs vele semmi baj) senki sem foglalkozik azzal, hogy mi lesz a sorsa negyven szerencsétlen embertársunknak, soproni polgárainknak, akiket egyszerűen az utcára tettek télvíz idején. Olyan szomorú és fájdalmas hír ez egy város történetében, hogy ezt még a legutolsó szakmai identitású és érzelmileg legsivárabb pályakezdőnek is hírül kellett volna, vagy kellene  adnia, egy normálisan működő országban. No igaz, tény az is, hogy   a Kádári rendszer sem működött normálisan, még egy kicsit sem, de legalább a demokrácia látszatára adott valamit, ugyanis kényszerből tennie kellett az  ilyen esetekben valamit, igazolásképpen, az istenadta  nép előtt. Kényszeredetten, savanyú képpel hát meg is tette, még ha bődületesen magyarázkodott, ködösített, elferdített is az  átkos propaganda gépezet. Propagandagépezetünk persze most is van és tökéletesen működik: Ami szép és jó arról írunk, ami bűnös és csúnya dolog arról hallgatunk, mint a sír. Vagy kicsit írogatunk róla, hogy hát elvtársak( bocsánat uraim) vannak még hibák, de azért szépen haladunk!

Hová haladunk, ha nem vagyunk képesek megsajnálni negyven embert, akinek ajtót mutattak és még csak igazából meg sem indokolják döntésüket. De nem kell őket sajnálni sem, csak éppen a tájékoztatás kötelességét ellátni, akár semlegesen is, érzelmek nélkül .Létszámleépítés , a közigazgatás karcsúsítása mondják legfentebb, ahol kitalálták a vidéken is lejátszandó lépéseket. És a helyi politika mindezt belerejti egy semmitmondó előterjesztésbe:Előterjesztés Sopron Megyei Jogú Város 2019. évi költségvetéséről szóló rendeletének módosításáról

Vajon ki áll ki azért a negyven emberért? Ki ejt akár egyetlen könnyet is ,vagy csak sóhajt, hogy ilyen embertelen karácsonyra kell felkészülniük családi körben is? Bizony senki, mert az emberek, a soproniak tájékoztatás híján nem is tudnak róla. Apropó tájékoztatás, azért Sopron város független médiaportálja hosszú-hosszú ömlengések közepette végül is kinyögi az igazságot, csak legyen aki világosan megértse a sűrű téli ködben elrejtett   üzenetet.

A politikusok , miként minden embertársunk is természetesen felelnek minden tettükért. De ne higgyük, hogy a sajtómunkatársai, ölbe tett kézzel, hátradőlve majd egykor azt mondhatják: “Hát nem írtunk róla, vagy csak ezt írtuk, mert egyszerűen ilyen rendszerben éltünk. Kit is érdekel ma már ez?” Hiszek benne, hogy életünk valamennyi tettét valahol pontosan lejegyzik, és azok egyszer számadásra kerülnek, ha másnak nem, de saját lelkiismeretünknek pedig már most is felelni kell…


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide