2019
06
11

Nem irigykedünk: Soproni polgármesteri és képviselői illetmények

Az irigység az egyik főbűn a keresztény tanítás szerint. Éppen ezért úgy gondolom minden jó érzésű soproni polgár bölcsen és megértően elfogadja a hírt, miszerint városunk első embere, több pénzt fog haza vinni, mint Orbán Viktor.

A Hírklikk cikkéből kiderül, hogy Sopronban a fideszes többségű önkormányzat azzal indította a ciklust, hogy megszavazta a polgármesteri és képviselői illetmények emelését. Eszerint a polgármester, dr. Farkas Ciprián az eddigi 747 ezer 900 forint helyett, 997 ezer 200-ért dolgozik majd, az alpolgármesteri fizetés pedig 673 ezer 100 forintról 897 ezer 500-ra nő. Természetesen bruttó összegekről van szó, de a járulékok levonása sem jelentenek majd kiesést, hiszen a polgármesteri költségtérítés 149 ezer 600 forint lesz, ami 37 ezer 400-zal több, mint eddig.

Az alpolgármesterek költségtérítése 101 ezerről 134 ezer 600 forintra emelkedett. A város költségvetését tovább terheli, hogy a jövőben az eddigi egy helyett két alpolgármester is tevékenykedik majd Sopronban. Természetesen az önkormányzati képviselők sem maradhattak ki az emelésből. Ha egy képviselő valamelyik bizottság elnöke is volt, akkor 190 ezer 900 forintot keresett, mostantól ez az összeg 245 ezer forint lesz, de ha közben tagja másik bizottságnak is (és ez az általános), akkor bruttó 270 ezer forint lesz az illetménye.

Idáig a hír, és a többi az ilyenkor előforduló kísérő jelenségről szól, ami példának okáért egy  emberi szenvedély , és úgy hívják IRIGYSÉG. Ez egy olyan ezerfejű szörnyeteg, amely  nem tűri a különbségeket, amely lesben vadászik, vagy nyíltan tör a szerencsésebb, a jobb sorsú, és jobban élő embertársakra gúnyt űzve az észérvekből, a társadalmi közmegegyezésből ( lásd kapitalista gazdasági rendszerű,  demokratikus berendezkedésű államunk). Máskülönben pedig ezt az ősi szenvedélyt, akár forradalmakat is kiváltó viharos emberi érzelmet, mi magyarok sajnos jól ismerjük. Akár saját életpéldámat is tekinthetném. Ehhez azonban kicsit a múltba kell visszafordulnom, a második világháború utáni évekbe:

Édesapámnak 1947-ben megnyílt egy műszaki cikkeket áruló üzlete, ahol kerékpárokat is lehetett vásárolni. Mivel a szülővárosomhoz közeli Ácsi cukorgyárba sokan biciklivel jártak munkába, apám üzlete felvirágzott. Rengeteg kerékpárt eladott. Hónapok alatt sokat gyarapodott a vagyona, és már egy újabb üzlet megnyitásán törte a fejét, amikor a kommunisták hatalomra jutottak. Nem sokáig kellett várni és üzletét néhány nap alatt államosították, egyik napról a másikra földönfutóvá tették. Sőt még családi házunk felét is elvették. Ők azt mondták, hogy a marxi és lenini tanítások alapján társadalmi igazságot kívántak szolgáltatni. Persze ezen közben nem nézték, hogy apám mennyi ideig dolgozott, amíg üzlet megnyitásához megszerezte az alaptőkét és hogy azután reggeltől szinte késő estig mennyit futkosott, szervezett, hogy a kicsi bolt beinduljon. Igazságot tettek a maguk módján, de közben az irigység gyűlölködő fénye ült a szemükben. Így aztán kulákká is nyilvánították apámat, és a családunk egy bödön zsírját közszemlére tették az egyik belvárosi bolt kirakatában, más kiszemeltekével együtt. Az irigység tehát ilyen természetű és tenni talán csak úgy lehet ellene, ahogy az egyik társadalomtudós, John Rawls megfogalmazta a múlt század utolsó éveiben Az igazságosság elmélete című munkájában:

“egy igazságos társadalom képes magában foglalni és korlátozni az irigység hatásait, ha megerősíti a kevésbé előnyös helyzetben lévők önbecsülését és jogaik védelmét, ha valóban minimálisra csökkenti az egyenlőtlenségeket, és megakadályozza , hogy a szerencsésebbek hivalkodjanak a javaikkal, megalázva így a kevésbé szerencséseket.”

Nos ezek alapján úgy gondolom, hogy Sopron fideszes többségű önkormányzatának tagjaira minden eddiginél nagyobb felelősség és erkölcsi nyomás hárul. A város gyarapodásáért, polgárainak jobb életéért és életkörülményeiért megfeszített erővel és valóban komoly eredményekkel kell majd dolgozniuk. Mindannyiunk sikereit várjuk majd tőlük és nem csupán a Fidesz-KDNP színeiben bennünket képviselőktől, hanem bizony az ellenzéktől is! Ők valamennyien megelőlegezték maguknak munkájuk ellenértékét, mi megértő polgárok pedig nem irigykedünk!

 

 

Theodore Gericault: Irigy nő


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide