2019
04
02

Nyugdíjasokkal mentjük a gazdaságot?

Rohamosan nő az értéke a fizikai munkának. ( Nem így a szelleminek.) Nyugdíjas kapásokat, árokásókat, aszfalt döngölőket, vagyonőröket és valamivel képzettebb pincéreket, eladókat (stb-stb) vár a gazdaság, mivel óriási a munkaerőhiány. Úgy tűnik a kormány ezt a súlyosbodó problémát öregemberekkel, közmunkásokkal és nőkkel kívánja megoldani.A tapasztaltak szerint semmi sem rengetheti meg az Orbán rendszert, kivéve talán egy nagy erejű gazdasági válságot. Ám ennek kivédésére már nagyban készülnek. Varga Mihály pénzügyminiszter máris beharangozta, hogy Magyarországon is érdemes a világgazdasági lendület visszaesésére felkészülni, erre a kormány olyan intézkedéseket kíván hozni, amelyek megvédik a munkahelyeket, a bérnövekedés ütemét; törekszenek arra, hogy a fejlesztések ne álljanak le, ne törjön meg a fogyasztás lendülete, és a bérek, nyugdíjak megtartsák vásárlóerejüket. Több minisztériumban is folyik tervezés, amely alapján gazdaságvédelmi programot alakíthatnak ki tavasszal

A munkaerőpiacon az elmúlt években jelentős változás történt, Magyarországon a mintegy 12 százalékosról 3,6 százalékosra csökkent a munkanélküliség, néhány ágazatban munkaerőhiány alakult ki – ismerte el  Varga Mihály. Szerinte a magyar kormány nem a bevándorlással kívánja megoldani a foglalkoztatást, a rendelkezésre álló hazai tartalékot szeretné mobilizálni. Ám hozzá tehetnénk, hogy most már csupán a munkanélküliek, a nők, a közalkalmazottak állnak  rendelkezésre. No meg a nyugdíjasok serege, mivel a többiek kivándoroltak.

A számok önmagukért beszélnek. Egy év alatt 11 százalékkal növekedett a fizikai munkások átlagos órabére. Elérte a 993 forintot. Ez már közelít a nyugati országokban megkereshető órabérekhez, de csak közelít, valószínűleg azt sohasem éri el. Ezért a kivándorlás tovább folytatódik, és mint mindig a fiatalok, a legjobban képzettek, a leginkább hajtani képesek hagyják el tömegével az országot. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy itthon egyre csökken a munkaerő minősége. Idős embereket, a hosszú évtizedek munkájától elfáradt nyugdíjasokat csábítgatnak vissza majd a munkaerő piacra, no meg a nőket, közalkalmazottakat és munkanélkülieket, pedig az utóbbiak már nem sokan vannak.

Egyelőre jók a gazdasági mutatók, de egy komolyabb válság elsodorhatja a reményeket is. Minden valószínűség szerint nyugdíjasokkal, nőkkel és közalkalmazottakkal nem lehet megállítani egy kívülről jövő megrendítő erejű visszaesést. Az is kérdés, egyáltalán akarnak- e majd dolgozni a nyugdíjasok ? Az amúgy is agyonterhelt családokban ki fog akkor majd vigyázni az unokákra, ki neveli gyermekeinket, ha a szülök már így is reggeltől estig gályáznak? És mindez miként hat majd a magyar társadalom egyébként sem túl jó egészségügyi mutatóira? Magyarországon a nőknél 79,2 év volt a várható élettartam, míg a férfiaknál csak 72,4 év. Az uniós átlag 80,6. (Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi adatai 2017).

 

Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide