2017
15
12

Örök besúgóink

Ők itt vannak közöttünk és köszönik jól vannak.  Dehogy húzzák meg magukat, sőt nem ritkán most is fontos pozíciókat töltenek be. Politikusok, közvélemény-formálók, lapszerkesztők, társadalmi szervezetek vezetői, beépülve a jelenlegi hatalom rendszerébe kiváló segítséget nyújtanak annak. Ők az örök besúgóink, erre a hivatásra születtek, és ha még jutalmazzák is tevékenységüket, akkor mitől is félnének.

Mégis szégyenteljes, hogy a jelenlegi hatalom kiszolgálói közül valószínűleg többen is egykor a kommunista állambiztonság titkos ügynökei voltak. A Kádár rendszerben jelentettek, most pedig nem is oly ritkán jól fizetett, kényelmes állásokban, szorgosan ténykednek a polgári demokráciáért. Azért a rendszerért, amit annak idején gyűlölniük kellett és titkos eszközeikkel félre kellett söpörniük az útból annak ellenségeit. Ezért, amíg nem ismerhetjük meg a Moszkvában őrzött szigorúan titkosított aktákat, addig csak nagyon nehezen és bonyolult kutató munkával juthatnak hozzá még a történészeink is, a legtöbbször  csak mozaikként összeszedegethető adatokhoz. Az elmúlt csaknem három évtized alatt egyetlen kormányunk sem törekedett igazából arra, hogy leleplezze őket. Mégis, ha mondjuk  a mostani Fidesz-kormány sajtójának akár csak egyetlen embere is III/III -as múlttal tájékoztatja, vélemény formálja az olvasókat, már az is felháborító. És ha csak egyetlen közbizalmi állást betöltő ember is ügynök múlttal terhelt, már az is  végtelenül elszomorító. Miért hagytuk ezt? Miért nem hoztuk már rendszerváltás küszöbén nyilvánosságra ezeket az adatokat. És most is miért halasztjuk, halogatjuk, mismásoljuk azokat.

Ügynökeink pedig köszönik, de továbbra is jól vannak, mivel nálunk nem volt egy becsületes átvilágítás, a teljes ügynöklistába pedig betettek, kivettek, és jó részét megsemmisítették. A III/III- asok tehát köztünk élnek, jól boldogulnak, nem egyszer beépülve az új hatalom soraiba. Nemrégiben nyilatkozta Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke, hogy találtak rengeteg mágnesszalagot, amin újabb adatok kerültek elő, mintegy 58 ezer névvel. Feldolgozásuk most is tart és szeretnék, ha kutathatóvá válnának azok is. De ez még mindig csak a mozaik egy részét rakja egybe. A teljes és hibátlan lista Németh Miklós, a Kádár-korszak utolsó miniszterelnökének véleménye szerint Moszkvában van, és csak titkosságuk feloldása után ismerhető meg az igazság. Addig pedig továbbra is bárki besúgó lehetett, akinek előadását hallod, cikkeit olvasod, vagy éppen téged képvisel valamelyik társadalmi szervezetben. Zrínyi és Frangepán, gróf Széchenyi István, Wesselényi Miklós jelentgetőinek utódai köztünk vannak, és egyáltalán nem szégyellik magukat.


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide