2022
03
06

Otthonra lelt a soproni zsidók hitélete

Mint egy különös álomképben, úgy kopognak a léptek az esőcseppes soproni utcaköveken. Zsidó férfiak igyekeznek a zsinagógába. Csípős tavaszi szél cibálja ruháikat. Még nem viselnek kötelezően kipát, vagy kalapot, de a külön csoportban vonuló fiatal nők és idősebb asszonyok már kendővel fedik be hajfonataikat. Akkor még Zsidó utca volt a neve a középkori soproni belváros legszűkebb utcájának. Néhány évtizeddel később utcanévcserére került sor. Ez pedig már akkor történt, amikor a soproni zsidók visszatérhettek  a városba Nagy Lajos király előbb kiűzető, majd később visszaengedő rendelete alapján. Az utcájuk nevét azonban Zsidó utcáról Új utcára nevezték át. Mint kiderült bölcsen tették, mert ez az utca, amelyen most megint Tórát vonultató zsidók lépdeltek, már “új” marad az évszázadok hatalmas vonulatában mindörökre. Hiszen kiállta az idők próbáját, történelmi sorsfordulókat, virágzást és üldöztetést, elismerést és megaláztatást, boldogságot és fájdalmat, tömeges halált. Trombiták, kürtök zengték világgá, hogy a vén Ispotály ott van a helyén, és megújult , gyönyörűvé válhatott, ott az Ó-zsinagóga mellett, amelynek nyolcszáz éves falai Európa szerte különlegességnek számítanak.

– Megjöttünk, újra itt vagyunk, együtt vagyunk ősi hitünkben és törvényeikben tovább élve, mi megmaradottak. Ezt sugározta a  felvonulók arcára kiülő öröm, akik magasra tartották Tórájukat. – Hát ünnepeljünk, mert nagy nap ez a mai. Világraszóló és immár a történelem része. Hát ünnepeljünk, térjünk vissza a régi falak közé. És akkor ünnepeltek, éppen tegnap, 2022. június második napján, bizonyosan az Örökkévaló biztató mosolya mellett, mert nem kevesebbet tettek, mint  felélesztették a hagyományaikat, jóval több, mint ötezer év törvényeit, szokásait és kultúráját a historikus soproni utcában.

Az Ispotály épületét  betegek ápolására használtak 800 évvel ezelőtt. A mostani felújítására 20 millió forintot fordított a soproni önkormányzat saját forrásból. A Soproni Zsidó Hitközség  ide költözhet be, hogy a zsidóság ünnepeit megtarthassa és fejlődő közösséget építsen. Ezen kívül  többek között kialakíthattak  egy oktatási termet is, így ha egy-egy  diákcsoport érkezik és szeretne megismerkedni egy zsidó vidéki közösség múltjával, hagyományaival, akkor itt le tudnak ülni, mellékhelyiség és ruhatár is van.

Az avató szertartás részeként  ünnepélyesen felszögezték a Mezúzát , a Tórát őriző helyiség ajtófélfájára, amit a soproni zsidók doyenje tehetett meg elsőként , igazi tiszteletbeli feladatként, mint sokat látott, sokat tapasztalt öreg úr, akit gyengéd szeretettel, ölelve, óvva kísértek oda a székéből a bejáratig. Azután valamennyien Tóra olvasásra indultak. Sok-sok év után az itteni elsőre. Miközben az udvaron a múlt nagyon mély kútjából feléledő jiddis dalokat énekeltek a meghívott előadók, azok bezengték  a különleges hangulatú teret. Erejük, örömük és vigadásuk elsöprő spirituális erejével. Időtlenül és elragadóan.

 

 

 


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide