2017
21
11

Panoráma a sírokra

Megint egy építkezés Sopronban, ahol padlógázon a lakásbiznisz. A tervezők, a kivitelezők vélhetően betartják a jogszabályokat, éppen még megfelelő távolságra húzzák fel az épületeket az evangélikus temető falától. A holtakat pedig már úgysem lehet megkérdezni, mit szólnak a sírjaik fölé terebélyesedő új lakóparkhoz. Valljuk be, ahhoz azonban furcsa ízlés kell, hogy valaki a jó időben erkélyére kiülve,  kávét kortyolgatva, süteményt majszolgatva, mondjuk éppen az időszerűen lezajló temetési szertartás panorámáját nézegesse.A soproni evangélikus temető egészen egyedi hangulattal bír. A város többnyire német ajkú őslakosságának leszármazottai nyugszanak a mívesen faragott kövek alatt. Mesteremberek, szőlőművesek, iparosok, kereskedők, hivatalnokok, tanárok, a polgárcímet többszörösen is kiérdemelt városlakók végső nyughelyei vannak itt. Minden jó érzésű ember szívesen emlékezik rájuk. Ők azok, akik sokat tettek szülővárosukért, szorgalmas munkával, tisztességgel és helytállással a legnehezebb időkben is, érthető büszkeséggel gyarapították a királyi várost fizikai és szellemi erővel egyaránt. Megérdemelték összetartó közösségüket és akárhogy is vesszük, ma is abban léteznek poraik, amelyek mellett elhaladva, egy-egy feliratot kisilabizálva, kicsit eggyé válik az ember néhai világukkal, kicsit talán el is érzékenyül a szíve, mert részese lesz annak a több évszázados  alkotásnak, amit ma Sopronnak nevezünk, és amit a kövek alatt lévők hoztak tető alá két kezük és értelmük megfeszített munkájával.

Bizony lelki finomság, valami napjaink túlságosan haszonelvű világában nehezen kicsikarható érzékenység kellene ahhoz, hogy a tervező, kivitelező, értékesítő ne csupán önös érdekeire figyeljen, hanem a “civitas fidelissima” jelenben gyökerező múltjára is. Elismerem nehéz kérdés ez, mert a hasznosítható terület borzasztóan kevés, már minden talpalatnyi hely beépítve, de az igény hatalmas, a viszonylag nem túl nagy befektetéssel megszerezhető profit pedig égbekiáltóan csábító. Ám a temetők kényes helyek. Mindig is azok voltak.  Az Egyesült Államokban például tilos az ősi indián és telepes sírok fölé építkezni. Ez egy tabu, amit senki, még a legvadabb kapitalisták sem mernek megszegni. Itthon is sokan viszolyognak a felszámolt régi temetők helyén épülő új lakónegyedek ötletétől. Itt szerencsére nem erről van szó, a jó ízlés, a tisztelet, az ősök megbecsülése, a hagyomány íratlan törvénye, az értékőrzés vágya mégis arra int, hogy ez a Ravazd utcai történet nem egészen frankó.


6 hozzászólás »

Dr.tataŕ agnes hozzászólása

2017. 11. 22. / 08:31

Az egész város épitészeti stilusa egy tragédia az utóbbi idöben.
21 eve élek Sopronban.Egy kedves,szép es érteket örző volt.
nem ez az egyetlen érthetetlen épitkezés es hogy most nem kell ép.engedély ez meg egyenesen érthetetlen.

Nincs értékadó és értékörző stilus.Hol van a városi föépitész????

Varga Jenő hozzászólása

2017. 11. 22. / 09:30

Mint az evangélikus gyülekezet volt felügyelője, és a mostani temetőbizottság aktivistája, már az első ház alapozásánál láttam a mostani gondokat. Ráadásul, amit személyes bejáráson is tapasztaltunk, a kerítés melletti utcafelületet majdnem 1 méterrel magasabbra feltöltöttek az elmúlt 120 év során , így bár a kerítés belülről 2,5 méter magas, az kívül már nem éri el a 150 cm-s magasságot sem. Ez veszélyt is rejt magában, mert ha az ifjúság átmászik a kerítésen, belül meglepetés várja. A kerítés magasítására az evangélikus gyülekezet nem kötelezhető, de anyagilag sem tudná állni a tetemes összeget.

Kebelei Ferenc hozzászólása

2017. 11. 22. / 11:57

Hála Isten, hogy valaki végre megszólalt.
A temető tulajdonosának rögtön meg kellett volna szólalni úgy ,hogy annak nyoma legyen.
Én a magam részéről felhívtam egy neves újságíró figyelmét erre az esetre, ő utána járt és azt a választ kapta,
minden rendben az előírt távolságot betartották a temető kerítésétől számítva.
Akkor felhívnám a tisztelt engedélyező hatóságok figyelmét a temetői törvény előírásaira:
pld: 6.§ (2) ” a temető tulajdonosának feladata a temető kegyeleti méltóságának megőrzése”
Valamit kimondja a törvény, a temetés idejében tilos a temetőben a munkavégzés és zaj okozása.
Akkor mi történik, ha az új épületek erkélyére kiül a tulajdonos és hangosan zenét hallgat, miközben folyik a temetési szertartás.
Vajon ki fogja rendre utasítani?És ez csak egy dolog.
Azon is mélyen el kell gondolkodni, vajon ez a temető nem fog az elődjének a Széchenyi téri Líceum mögötti temető sorsára jutni, körbeépül ez is és akkor jön az utasítás a döntés hozóktól, tessék a temetőt bezárni!!!
A temetőnkben nyugvó testvéreink és az Európa szerte élő elűzött testvérek hozzátartozói most aggodalommal gondolnak elődeink nyughelyének megőrzésének fontosságára.

Nagy Pál hozzászólása

2017. 11. 22. / 21:14

Mint néhai soproni diák, fáj a szívem a fenti sorokat olvasván, annak minden betűjével maximálisan egyetértve. Az írás kitűnő, a benne foglalt probléma valós, az érzelmi és morális kifogások jogosak, a mai magyar vadkapitalista tempó lehangoló, a haszonlesés pedig nem csupán tapintható, egyenes ránk szakad. Kétségem sincs afelől, hogy a “mű” bármilyen felvetések ellenére is meg fog épülni! Aktuálisan egy jellemző mai hozzáállást idézzek, ami sajnos precedenssé “nemesült”:….”és ha támadják, meghosszabbítjuk Lovasberényig!” Hát ennyi, ezzé vált szép hazánk, Sopronnal együtt.

Graf Nándor hozzászólása

2017. 11. 23. / 18:01

Szomorú!
Sajnálatos, hogy a városvezetés nem lépett idejében, sőt kiadott engedélyeivel, hozzájárult és támogatta a temető környéki, a jóérzésű emberek szemében nem kívánatos projektek megvalósulását. Talán tartalék temetői sírhelynek inkább alkalmas lett volna ez a terület. Hiszen, ha így nő a lakosság létszáma a temetők bővítésére is szükség lesz!Egy új temető nyitása pedig rendkívül költséges!

il hozzászólása

2017. 11. 23. / 21:22

szuper cikk!

Szóljon hozzá

Dr.tataŕ agnes szerint:

Az egész város épitészeti stilusa egy tragédia az utóbbi idöben.
21 eve élek Sopronban.Egy kedves,szép es érteket örző volt.
nem ez az egyetlen érthetetlen épitkezés es hogy most nem kell ép.engedély ez meg egyenesen érthetetlen.

Nincs értékadó és értékörző stilus.Hol van a városi föépitész????

Varga Jenő szerint:

Mint az evangélikus gyülekezet volt felügyelője, és a mostani temetőbizottság aktivistája, már az első ház alapozásánál láttam a mostani gondokat. Ráadásul, amit személyes bejáráson is tapasztaltunk, a kerítés melletti utcafelületet majdnem 1 méterrel magasabbra feltöltöttek az elmúlt 120 év során , így bár a kerítés belülről 2,5 méter magas, az kívül már nem éri el a 150 cm-s magasságot sem. Ez veszélyt is rejt magában, mert ha az ifjúság átmászik a kerítésen, belül meglepetés várja. A kerítés magasítására az evangélikus gyülekezet nem kötelezhető, de anyagilag sem tudná állni a tetemes összeget.

Kebelei Ferenc szerint:

Hála Isten, hogy valaki végre megszólalt.
A temető tulajdonosának rögtön meg kellett volna szólalni úgy ,hogy annak nyoma legyen.
Én a magam részéről felhívtam egy neves újságíró figyelmét erre az esetre, ő utána járt és azt a választ kapta,
minden rendben az előírt távolságot betartották a temető kerítésétől számítva.
Akkor felhívnám a tisztelt engedélyező hatóságok figyelmét a temetői törvény előírásaira:
pld: 6.§ (2) ” a temető tulajdonosának feladata a temető kegyeleti méltóságának megőrzése”
Valamit kimondja a törvény, a temetés idejében tilos a temetőben a munkavégzés és zaj okozása.
Akkor mi történik, ha az új épületek erkélyére kiül a tulajdonos és hangosan zenét hallgat, miközben folyik a temetési szertartás.
Vajon ki fogja rendre utasítani?És ez csak egy dolog.
Azon is mélyen el kell gondolkodni, vajon ez a temető nem fog az elődjének a Széchenyi téri Líceum mögötti temető sorsára jutni, körbeépül ez is és akkor jön az utasítás a döntés hozóktól, tessék a temetőt bezárni!!!
A temetőnkben nyugvó testvéreink és az Európa szerte élő elűzött testvérek hozzátartozói most aggodalommal gondolnak elődeink nyughelyének megőrzésének fontosságára.

Nagy Pál szerint:

Mint néhai soproni diák, fáj a szívem a fenti sorokat olvasván, annak minden betűjével maximálisan egyetértve. Az írás kitűnő, a benne foglalt probléma valós, az érzelmi és morális kifogások jogosak, a mai magyar vadkapitalista tempó lehangoló, a haszonlesés pedig nem csupán tapintható, egyenes ránk szakad. Kétségem sincs afelől, hogy a “mű” bármilyen felvetések ellenére is meg fog épülni! Aktuálisan egy jellemző mai hozzáállást idézzek, ami sajnos precedenssé “nemesült”:….”és ha támadják, meghosszabbítjuk Lovasberényig!” Hát ennyi, ezzé vált szép hazánk, Sopronnal együtt.

Graf Nándor szerint:

Szomorú!
Sajnálatos, hogy a városvezetés nem lépett idejében, sőt kiadott engedélyeivel, hozzájárult és támogatta a temető környéki, a jóérzésű emberek szemében nem kívánatos projektek megvalósulását. Talán tartalék temetői sírhelynek inkább alkalmas lett volna ez a terület. Hiszen, ha így nő a lakosság létszáma a temetők bővítésére is szükség lesz!Egy új temető nyitása pedig rendkívül költséges!

il szerint:

szuper cikk!

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide