2018
24
02

Pusztul a Jordán, amelyben Jézust keresztelték

Miért pusztít el mindent az ember? Mindent amit tisztelnie és védenie kéne. A Holt tengert, ami a világ egyik csodája és amit az ugyancsak pusztulásra ítélt Jordán folyó táplál. Ebben keresztelte meg Jézust János. A kereszténység számára szent víz ez, de egyetlen keresztény  állam sem segít érdemben az ökológiai katasztrófa megakadályozásában. Persze más államok sem, de azok vallása  nem kötődik ehhez a folyóhoz.2010-ben 2,2 milliárd keresztény élt a világban és 2050-re elérheti számuk a 3 milliárdot. Ha csupán évente egy palack ásványvizet adna a lassacskán szomjazó Izrael, Jordánia és Szíria számára minden keresztény, az 3,3 milliárd liter egészséges vizet jelentene a három országnak. S ez a mennyiség már esélyt adna a Holt tenger és az azt tápláló  Jordán folyó megmentésére. Ugyancsak megnövelné az esélyeket, ha a Jordánt nem szipolyozná ki az a három állam, amelyeknek területén átfolyik. Izrael, Jordánia és Szíria területeinek  jó része sivatag, nélkülözik az egészséges ivóvizet. Emberi fogyasztásra, öntözésre, ipari célokra egyaránt felhasználják hát az utolsó csepp édes vizet is. Azt mondják hatékonyabb vízgazdálkodással maga  Izrael  évi 517 millió köbméter, Jordánia évi 305 millió köbméter vizet spórolhatna meg, így e mennyiségnek már egy része is bőségesen elegendő lenne a vízpótlásra, amivel nemcsak a Jordán folyót, hanem a szintén haldokló Holt-tengert is meg lehetne menteni. Az egykor bővizű folyó, melyben a Biblia szerint Jézus megkeresztelkedett, ma sok helyen mindössze néhány méter széles. “egy erecskévé vékonyodott, mely a túlzott vízkivonástól, a szennyezéstől és a regionális szemléletű menedzsment hiányától szenved”. Valakinek, valakiknek tehát most már lépniük kellene, méghozzá időben. A sokat hangoztatott nemzetközi, vagy éppen keresztény összefogás is sokat segítene.

Tudom messzire lakozik ez a gond tőlünk, van nekünk más is bőven elegendő. Csakhogy emberi fejlődésünk hosszú évezredei alatt még mindig nem jutottunk el odáig, hogy a Földet mindannyiunk Szülő Anyjának tekintsük, és ahol baj van ott segítsünk. De hát mit is várjunk például a világ vezető hatalmaitól, akik folyamatosan és megállás nélkül csak saját érdekeiket nézik, dollár milliárdokat költenek fegyverekre, szennyezik a Föld hegyeit , síkságait és vizeit. Pusztul a környezet, a növény és állatvilág Északon és Délen, Keleten és Nyugaton. Kiszáradnak folyóink és tavaink. A kis és közepes méretű országok pedig a nagyok sakkjátszmáinak kiszolgáltatottjai. A jövő háborúi az élelemért és a vízért folynak majd. Senki sem akarja megakadályozni ezt? Még a keresztények sem? Azt hiszem minden ország és nemzet, minden vallás és filozófiai nézet szellemi és anyagi erejének és nagyságának megfelelőn osztozik a felelősségben.

A Holt tenger pusztulásáról Ambróz Nóra írt cikket a Femina híroldalán.


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide