2018
29
09

Repül a nehéz infláció

Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg? Ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg? Mint tudjuk Arany János írta ezeket a remek sorokat a Toldiban. Talán nem a leghelyesebb egy gazdasági folyamat jellemzésére, de a legújabb adatok szerint 2000 és 2017 között átlagosan 98 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Magyarországon, ami egy parafrázisra csábítja az embert, miszerint repül a nehéz infláció, és ki tudja hol áll meg.

Népünk persze edzett már, hiszen a világ legnagyobb pénzügyi katasztrófáját élte meg 1946-ban. Bő egy év alatt az akkori hivatalos pénzünk, a pengő értéke 41 900 000 000 000 000-od, azaz 41,9 trilliomod részére csökkent. Ez napi átlagban 207 százalékos pénzromlást jelentett. A drámai mértékű pénzromlással világcsúcstartók vagyunk, csak zimbabwei pénzérme mélyrepülése közelítette meg a magyar pénzromlást 2008-ban.

A magyar állam abban az évben világrekordot döntött azzal is, hogy kiadta az egymilliárd billpengős bankjegyet, mely 1000 trillió pengőnek felelt meg.Természetesen ilyesmire mostanában nem kell számítanunk, de az kétségtelen, hogy  az élelmiszerárak és az egészségügyi kiadások az Eurostat kimutatásai szerint nálunk nőttek legnagyobb mértékben az Európai Unióban 2000 óta. Mindamellett az ország makrogazdasági mutatói egészen jók a többi európai államéhoz viszonyítva. Mikrovilágunkban sincsen annak különösebb gondja, aki mondjuk havi 500 ezer és egymillió közöttit keres. Könnyedén túl teszi magát a felpörgő infláción. Sok százezernek azonban igenis akad gondja bőven. Elég ha megnézzük a reggeli kisboltokat, ahol rosszul öltözött emberek, kevés nyugdíjasok rugdalják nyögdécselve a bevásárló kosarakat, pedig azok egyáltalán nincsenek megtömve. Ezek az emberek bizony harcolnak az inflációval, fejfájdító gond nekik a mindennapos bevásárlás, az egészséges élelmiszer megszerzése. Arról nem is beszélve, hogy nekik csak a harmad és negyedrangú minőségű termékekre futja.

Tudom a magyar nép nagyon edzett, de azért már nagyon megérdemelné a kényelemesebb és biztonságosabb életet, amikor nem kellene ráncoktól barázdált homlokkal számolgatni a pénzecskét hó végéhez közeledve. Az aranyszívű  nagyiknak nem kellene a híres Pataki fejszámolót maguk mögé szorítva  összeadniuk és kivonniuk, hogy miből vegyenek a kis unokának ajándékot, és  még maradjon is egy kis párizsira.

Néhány évvel ezelőtt Svájcban jártam és részt vettem egy buszkiránduláson. Nem kellett  sokat fizetni érte, útitársaim is csupa idős emberekből állott, akik a közeli tavacskához igyekeztek piknikezni. Csupa jó kedélyű, ápolt és korukat meghazudtoló egészségi állapotban lévő 70-es és 80-as helvét ember. Volt postások, hivatalnokok, bolti eladók, vasutasok stb. Nem tagadom megirigyeltem őket, és azt kívántam bárcsak a mi nyugdíjasaink is egyszer így kirándulhassanak valami szép  helyre. És most nem azokra gondolok, akiknek jó magas  havi fizetésből állapítják majd meg a nyugdíját, hanem azokra, akiknek olykor a napi étkezés, a gyógyszerkiadás  is fejtörést okoz. Több százezren vannak…

 

 


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide