2022
19
04

Soproni vasajtó

Ez egy évszázados soproni ajtó. Másutt nem sok ilyen van az országban. Városunkban még több is akad belőle. Egyszerű,de mégis csodálatosan míves munka.
Még mindig szinte naponta használják. Amint látható megrágta az idő vasfoga. De még nem adta fel, annak ellenére, hogy cudar dolgokat láthatott. Olyan dolgokat, amiket a soproni emberek is hordoznak lelkük mélyén. Mert minden polgára a városnak, aki itt lakik, aki itt született, vagy itt telepedett le, magával hozta a múltat. Az ősök génjeit és az ősök üzenetét. Hozott szépet és jót, és hozott borzasztót és félni valót is. Mi a lényege ennek az üzenetnek? Szerintem az, hogy összetartozunk valahol. Európaiak vagyunk. Habár a Lajta keleti oldalán élünk, mi soproniak gyakran láthatjuk a nyugati térfelet is. Sokszor megcsodálhatjuk az Alpok legközelebbi nyúlványait, a “Hóhegyet”, ami az itt lakóknak mindig álmokat ígért. Kalandozó honfoglalóink is álmaikat kergették, amikor éppen ennek a hegynek irányába indultak el , de elsőre csak a zsákmányszerzésre futotta erejükből. .Ám közben látták a nyugati templomokat, a nyugati kereszteket, látták azt a másik életet, ami végül ide szelídítette őket., és azután megtértek erre a földre. Azóta itt vagyunk. És ide is akarunk tartozni. Nekünk nem a Kelet az ígéretünk, hanem a választott Nyugat világa az. Nem az olaj és a gáz a mi értékrendünk. Történelmi utunkon soha nem voltunk mi magyarok ilyen kisstílűek, annál mi sokkal nemesebb szívűek vagyunk. A mi értékrendünk az európaiságunkon és keresztény hitünkön alapszik. Ebből nőtt ki gyökerünk több mint ezer éve. És olyanok vagyunk, mint ez az ajtó, szívósak és ellenállók, lélekben igen mívesek. Így hát senki se akarja ámító szavakkal, hamis ígéretekkel, az érdekek szövevényéből kirángatott szerencsejátékkal, kockára tenni a jövőnket. Mi már évszázadok óta nem a Kelet, hanem a Nyugat népe vagyunk. Ezt tartjuk időtállónak őseink erejéből is merítve.


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide