2019
08
09

Szabad Európa Rádió

Újra indul jövő évben Magyarországon is a Szabad Európa Rádió több, mint két és fél évtized szünet után. A rádió küldetése, hogy nyugatbarát, független híreket vigyenek oda, ahol nem teljes a sajtószabadság.

Soha nem gondoltam volna, hogy a demokráciában is szükség lesz a Szabad Európa Rádióra. Ám, ahogy az Orbán kormány egyre inkább sarokba szorította, kézi irányítással megszüntette a független médiumok többségét, és szövevényes propaganda sajtót épített ki rendszere számára, rájöttem, hogy igenis szükség van rá újra. Remélem a régi szignóval kezdi majd el adását most is, amit annyiszor hallottam gyerekkoromban és ifjúkoromban:” Itt a Szabad Európa Rádió a 19, 25, 41 és 49 méteres rövidhullámon. Híreinket hallják…” Engem már ébredező kamaszként a kommunista rezsimmel szembeszálló írókról és művészekről szóló műsorok érdekeltek a legjobban. Szurkoltam a Charta 77 aláíróinak, a lengyel Szolidaritás üldözött vezetőinek és később a magyar Beszélő munkatársainak. A rádió adása természetesen szöges ellentétben állt a Kádár rendszer propaganda gépezete által kreált műsorokkal. Nem is tudom mi lett volna, ha ennyi szabad levegőt sem kortyolhattunk volna, a valóság híreit sem hallhattuk volna azokban az időkben. Cseke László népszerűsége pedig felülmúlhatatlan volt. Ő a  “Délutáni randevú”-val és a “Teenager party” -val súlyos sebeket ejtett a rendszer szívén, a KISZ ifjúságpolitikájának hatalmas fricskákat adva.

Ez a rádió volt a Nyugattal való egyetlen megbízható és állandó kapocs sokak számára az ötvenes évektől egészen a rendszerváltásig. Rákosi idejében csak néprádió létezett és ezen nem lehetett fogni, de édesapám kiváló műszerész volt így világvevő rádiókat készített némi átalakítással. Emiatt többször bevitték a rendőrségre kihallgatni, de mindig sikerült megúsznia a börtönt. Sokat zaklatták, ezért padlásunk egyik falába emberméretű lyukat vágott, hogy azon menekülhessen el, ha jön érte a lefüggönyözött “fekete autó”. 1956-ban Komáromban a József Attila utca lakóinak kihangosítva közvetítette a budapesti eseményeket. Még akkor is hallhatták a rádiót, amikor a szovjet páncélosok betörtek az utcánkba, hogy a közelben fekvő posta épületét rommá lőjék. Én akkor féléves voltam, anyámék mesélték el később, hogy apám az ablakba ültetett, és engem tartva nézett fakasszemet a páncélszörnyek géppuskásaival. Szerencsére a család jobb belátásra bírta, és amikor megkezdték a posta ágyúzását gyorsan levitt a házunk alatti pincébe…

“A Szabad Európa Rádiót az Egyesült Államok kormánya hozta létre a hidegháború kezdetén, hogy híreket és információkat sugározzon Kelet-Európába, Közép-Ázsiába és a Közel-Keletre azokba az országokba, ahol „a kormányzatok betiltották vagy akadályozzák az információk szabad áramlását”. Az 1950 augusztusában megindult magyar adások hangszalagjait kezdetben repülőgépen Athénba szállították, majd egy hajón lévő rádióállomás sugározta Magyarországra. 1951 és 1962 között a rövidhullámú magyar adások nagy részét a München mellől, majd Portugáliából sugározták. Az 1993-as megszűnéséig közvetítette a magyar hallgatók számára az emigrációban élők véleményét.” (wikipédia)


1 hozzászólás »

Sulyok István hozzászólása

2021. 04. 18. / 11:24

Kedves Europali!

Gyerekkoromból én úgy emlékszem, hogy a Szabad Európa Rádió rövidhullámú frekvenciája volt a 31 méteres is. “Itt a Szabad Európa Rádió, a 19, 25, 31, 41 és 49 méteres hullámhosszon.” De kérem, írja meg, ha tévedek!

Üdvözlettel: Sulyok István

Szóljon hozzá

Sulyok István szerint:

Kedves Europali!

Gyerekkoromból én úgy emlékszem, hogy a Szabad Európa Rádió rövidhullámú frekvenciája volt a 31 méteres is. “Itt a Szabad Európa Rádió, a 19, 25, 31, 41 és 49 méteres hullámhosszon.” De kérem, írja meg, ha tévedek!

Üdvözlettel: Sulyok István

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide