2020
07
01

Szamár világ…

Egy szamárság okozhatja a szamarak kipusztulását Földünkön. Kínában 1992 óta több, mint nyolcmillió szamarat öltek meg a bőréért. Az ejiao  nevű főzetért folyt és folyik az öldöklés. Napjainkban azonban már a világ összes fülese veszélyben van, mert az ázsiai országban ugrásszerűen növekszik a kereslet a szamárbőrért. Egy-egy állat gereznájáért akár 200 dollárt is hajlandóak kifizetni a kínai kereskedők.Pontosan azokban az országokban vannak kitéve a mészárlásnak a derék szamarak, ahol a szegény emberek víz- és teherhordásra, vagy akár szamaragolásra használják ezeket az ősi patásokat. Ugyanis Afrikában, Dél-Amerikában és számos közel -keleti országban ezért a pénzért szívesen odaadják az állataikat, hogy aztán Kínában egy olyan főzetet készítsenek, ami állítólag minden betegséget gyógyít. Az ejiao, amely egykor csak az elit számára elérhető kincs volt, ma már megfizethető a kínai középosztály számára is. Ezt a keresletet azonban a világ összes szamara sem képes kielégíteni. Sajnos, vagy szerencsére hozzánk hiába is jönnének szamárbőrért, mert a hazai állomány már az ezret sem éri el. Pedig valamikor nálunk is nagy tekintélye volt, az amúgy igénytelen, de a hírekkel ellentétben igenis okos és tanulékony állatnak. A magyar parlagi szamarat is teherhordásra, vagy szamaragolásra hasznosították. Az alföldi juhász, akinek “földig ért a lába” elképzelhető sem volt szamár nélkül.

Hozzám mégis az a szamár állt a legközelebb, amelyikkel középiskolás koromban, a múlt század hetvenes éveinek elején, a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban találkoztam. Ha jól emlékszem Rudi volt a neve, és a főapátság konyhájának moslékát hordta. A délutáni órákban egy laikus testvér kíséretében jelent meg és egy hatalmas hordót húzott a kocsiján maga után. Befelé könnyedén trappolt az ódon köveken, de kifelé bizony erőlködnie kellett. Máig érzem a hordóból kiáradó moslék szagát, ami azután  az apátság gazdasági részlegében, mint a sertések legízletesebb menüje fejezte be a pályafutását. Ez a szamár hozzánőtt hétköznapi diákéletünkhöz, mint a stúdiumok, vagy a séta, a kedvenc focimeccsek és a mozizás a Teleki teremben, a többi nyalánkságról nem is beszélve. De hol van már a Rudi? Csak egy szép, de számunkra örök emlék maradt. Annyi bizonyos, hogy általában is véve a szamárság(mármint a világ szamarainak összessége) mostani fenyegetett sorsát cseppet sem érdemelte meg. Hiszen a szamár évezredek óta becsülettel szolgálja az embert. Ráadásul Honoré de Balzac világhírű regénye, A szamárbőr okán méltó helyét is elfoglalta a világirodalomban. Nem véletlenül, talán a szamárbőrben mégis rejlik valami misztikus erő, ami miatt sokszor fókuszba került. Balzac szamárbőre varázserővel bírt, aki ugyanis,  mint a könyv főszereplője, Raphael,  felhasználta csodatévő erejét, az földöntúli gazdagsághoz és gyönyörökhöz juthatott. Az más kérdés, hogy csak igen rövid ideig, mert az egyre zsugorodó bőr átka szerint, felhasználójának az élete is rohamosan elfogyott. Most azonban már látjuk, hogy az emberek ostobasága miatt világszerte rohamosan zsugorodik a még meglévő szamárállomány létszáma is . Egy évezredes őrült babona akár kipusztulásukhoz is vezethet…

 

 

Az Élet és Tudomány cikke nyomán.( Szamárbőr-kuruzslás. 2020. január. 3.)


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide