2019
26
07

Szentmise a soproni Fő téren?

Július 28-án délelőtt 9 órára a budapesti jezsuiták szentmisét hirdettek a Szabadság Hídra. Eddig több százan jelezték részvételüket és valószínű, hogy valóban nagyon sokan lesznek ezen a rendkívüli eseményen. A Katolikus Egyház úgy tűnik újítani akar és nagyon helyesen ki akar lépni az eddigi megszokott “keretekből”.Szerintem nagyon jó ötlet ez. Kár, hogy ilyen sokáig váratott magára. Kivinni a hitet, a közösségi élményt a szabad ég alá, ebben van valami izgalmas kihívás. Sajgó Szabolcs jezsuita atya garancia arra, hogy a megjelenőknek komoly élményben lesz majd részük. Ebben a viharos új korszakban nincs is más lehetősége az istenhívőknek arra, hogy másoknak is megmutassák, mit tartanak az élet legnagyobb értelmének. Itt az ideje, hogy az emberek ne szoruljanak be a templomokba, hanem  imáikkal, énekeikkel, átélt hitükkel másoknak is iránytűt adjanak arra, hogy van olyan együvé tartozás, ami meghaladja a pénz, a hatalom, az erőszak, a sikerorientáció, a túlhajszolt reklám és politikai magasnyomásnak világát. Ezeknek a szertartásoknak még nagyobb hitelt és erőt adna, ha idővel ökumenikussá válnának . És katolikus, református, evangélikus, ortodox, vagy zsidó vallású, sőt iszlám hívő együtt mutatná be Istennek, hogy értik az ő meghívását, hogy többre tartják az emberek közti szeretet megnyilvánulását minden gyűlöletnél, megosztásnál, manipulációnál, elnyomásnál, haragnál, megosztásnál és konfliktus felkorbácsolásánál. (Vajon teljesíthetetlen álom?) Ezért szép volna, ha Magyarország példát mutatna ebben az új mozgalomban, hogy ne csak a rossz véleményeket és a negatív ítéleteket gyűjtsük be rendre a nemzetközi porondon is. Hajrá Magyarország! Légy te, aki ébreszted a hanyatló korszakát élő világot, és tanúságot teszel amellett, hogy van újjászületés és remény az emberiség előtt. Ennek a debütáló eseménynek már csak az is óriási jelentőséget ad, hogy jövőre hazánk ad színteret a Eucharisztikus Világkongresszusnak és Találkozónak. A nagy megújulást persze kicsiben is szép volna követni. Jöjjenek ki a templomokból a  magyar városok, falvak lakói. Gyülekezzenek egybe a  soproniak is és mondjuk a Fő téren, vagy a Bécsi dombon mutassák be Isten tiszteletüket a szabad ég alatt. Bizonyosan nem volna semmi ez az élmény!!!

 

A fotón az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus fő helyszíne a Hősök tere.


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide