2018
04
06

Trianonnal elveszett egyetlen “gyarmatunk” is

Trianonnal egyetlen magyar gyarmatunk is odaveszett. 1872-ben történt, hogy az Osztrák-Magyar Északi-sarki Expedíció felfedezte azt a 191 kisebb-nagyobb szigetből álló csoportosulást, amit Ferenc József földnek neveztek el. A Tegethoff nevű hajón utazott Kepes Gyula hajóorvos is, akinek tiszteletére elnevezték a Budapest- fokot. A kutatásokat szponzoráló gróf Zichy Jenőről pedig egy szigetet kereszteltek el.Az expedíciót a Spitzbergák és a Novaja Zemlja közötti földterületek átkutatására indították el. A kutatóhajó parancsnokai Karl Weyprecht sorhajóhadnagy és helyettese, egyben az expedíció tudományos vezetője, Julius Payer főhadnagy voltak. Mivel a Tegethoff nevű hajó  a jég fogságába került, így partra szálltak a kutatók. Jogilag tehát birtokukba vették a földet a Monarchia javára, csakhogy arra Ferenc József nem tartott igényt. A Monarchia a későbbiekben sem nyújtott be semmiféle követelést a lakatlan, megközelíthetetlen és jéggel borított területre.

Így azután két ország között dőlt el a vita: a Szovjetunió és Norvégia követelte a földet. 1926-ban Moszkva közölte a világgal, hogy a Ferenc József-föld az ő birtoka. Norvégia erre válaszul tiltakozott a nemzetközi fórumokon, és két hajót indított útnak a jégszigetek felé, hogy a szovjetek előtt még időben birtokába vegye. A Torsnes és a Hvalrossen azonban a jég fogságába került, így megelőzhette őket a Georgij Szedov jégtörő. A szovjetek ki is tűzték a lobogót a szigetekre, s 1932-ben a Ferenc József-földet Moszkva annektálta.

Amennyiben mégis igényt tartottunk volna egyetlen gyarmatunkra, az most nagyon sokat érne, mivel Eurázsia Északi-sarkhoz legközelebb eső pontja, így komoly katonai-politikai jelentősége van. Ezentúl kőolaj lelőhelyekben is gazdag terület. Csaknem 150 éves gyarmatosításunknak mégis két emléke megmaradt, az expedíciót egykor szponzoráló gróf Zichy Jenőről elnevezett sziget és a fővárosunk nevét máig őrző Budapest-fok.

 

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: A Ferenc József -föld egy része a Tegethoff fok


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide