Világot tartó kezek
Azt mondják egy férfi kézfogásából már némileg következtetni lehet a jellemére. Ha lágyan, puhán nyújtja a kezét és ráadásul még nedves is a tenyere, akkor az nem valami erős egyéniségre utal. Az utóbbi időben azt tapasztaltam, hogy egyre ritkább a kemény és erős férfi tenyér, az olyan, amely annak érzetét is megerősítheti, hogy nem holmi Langy Lajossal, hanem Erős Pistával van dolgunk.Ahogy lassan eltűnik a gépesítések folyamán, a robotizálás terjedésével a kétkezi munka, úgy puhulnak a férfi tenyerek is. Magam sem rendelkezem lapát tenyerekkel, de szeretem megszorítani a velem kezet fogó kezét, ha férfi, és egy pillanatra nyílegyenesen szemébe is nézek. Ha viszonozza úgy gondolom minden rendben van. Az eltűnt években többször kezeztem így, hitem szerint, fizikai és mély lelki összefogottságot is mutató férfiakkal. Olyanokkal, akik például földművesek, bányászok, kovácsmesterek voltak. Az évek során végzett kemény munka megedzette tenyerüket. Ezek a férfiak nem mentek a szomszédba egy kis öntudatért, és ha kellett hajnal hasadástól késő estig fáradhatatlanul dolgoztak. Szorították a kapa nyelét, vasat kovácsoltak, bányatámfalat építettek, lapátoltak, követ törtek, csákányoztak és súlyos zsákokat hordtak. Manapság már alig van szükség az ehhez hasonló munkavégzésekre, de azért ácsok, lakatosok, asztalosok, útépítők meg hasonló tevékenységeket végzők, még mindig vannak. Persze az is igaz, hogy a férfit nem a kemény munka teheti csak férfivá. Számos nő napjainkban arról panaszkodik, hogy kihalófélben vannak az igazi férfiak, azok akik igyekeznek az életben maguk urává lenni, felelősséget vállalnak önmagukért és másokért, családot alapítanak. Nem olyanok, mint a nők, például nem hisztiznek, nem sértődékenyek és nem szeszélyesek adott esetben, persze nem is olyan, kedvesek, gondoskodóak és szépek. A szerepek azonban az idő előrehaladtával kicserélődnek, a nők férfi tulajdonságokat vesznek fel, a férfiak pedig elnőiesednek. Ezek a változások külsőben és belsőben is megjelennek. Egyre kevésbé van már szükség a kemény fizikai munkára, amiben a férfiak alkatuknál fogva kétségtelenül jobbak, mint a nők. Nem kell baltát és kardot fogni a háborúban, véres harcokat vívni a győzelemhez, mert elég egy modern fegyver indító billentyűjét megnyomni ahhoz, hogy az ellenséget pusztító rakéta elinduljon. Sok-sok pénzt ma már spekulációval és korrupcióval is meg lehet keresni, amivel aztán luxusszínvonalon lehet élni, és el lehet tartani nem is egy nőt (lásd Borkai ügy). Mégis hiányoznak azok a régi, erős, biztonságot sugalmazó férfi markok, amelyek azért lehetnek egy finom lelkű, tiszta szívű hímnemű testrészei is. Mert egyáltalán nem valószínű, azok az egykori kemény férfiak a lelkük mélyén is eldurvultak voltak, miként kezük bőre és ujjaik fogása, markuk szorítása. És boldog lehetett az az asszony, akinek ilyen férfi tette rá gömbölyű csípőjére a vasmarkát, biztonságot adva szorításával, karjainak ölelésével, még ha a durva ujjak olykor egy szem gyógyszert, vagy gombostűt sem tudtak felvenni a földről, de annál inkább megfogtak egy gerendát, liszttel teli zsákot, igásállatot. És bizony eshettek cigány gyerekek is az égből akkor sem engedték el azokat.
Emlékszem egyik középiskolai barátom édesapjára. Paraszt ember volt. Csak egyszer találkoztam vele az életemben, amikor a fiát temettük. Németh Misi barátom sorkatona volt, már felvették az egyetemre, így csak másfél évet kellett volna leszolgálnia, amikor egy szörnyű baleset véget vetett fiatal életének. Szörnyethalt egy kanyarban felboruló teherautó alatt. Misit katonai tiszteletadással temettük el Pannonhalmán, ahol a családjával élt. Volt gyászoló tömeg, koszorúk garmadája és díszsortűz is, ami haragvóan és félelmetesen dördült bele a kádári Magyarország szürke és hazug hétköznapjába. – Miért kellett meghalnia? – szállt az égbe a lőporfüsttel vádoló kérdés. Aztán sorban a részvétnyilvánítások. A két megtört szülő. És az apa, akinek olyan kemény és hatalmas marka volt, hogy úgy éreztem elveszik benne az én tenyerem. Szólni persze semmit sem tudtam csak szorítottam a kezét. A szülők fájdalma helyettem is szólt akkor. Soha életemben akkora férfi kezet még nem fogtam azelőtt és azóta sem. Ez az óriási marok most mégis puha volt és végtelenül megadó. Így azonban még erősebbnek tűnt, mert a szívből sugározta ki az apa iszonyú fájdalmát. Igazi férfi kéz volt.
Híd Vietnamban, Da Nangban