2018
02
02

120 éve ölték meg Sisit

 

Különös, hogy az idén Ferenc József és felesége Erzsébet királyné elleni merényleteknek is évfordulója van. A magyarok által annyira szeretett Sisit éppen 120 évvel ezelőtt szúrta le Luigi Lucheni olasz merénylő, a császárt pedig 165 éve támadta meg egy magyar terrorista, ő volt az első, aki ki akarta ontani az osztrák uralkodó életét, de elvétette a döfést.Izzott még a magyarok gyűlölete, amikor 1853 februárjában egy magyar szabólegény, Libényi János akarta megtorolni mindazt a szenvedést, amit az 1848/49-es szabadságharc kegyetlen leverésével és a megtorlásokkal okozott a fiatal császár. A történelmi feljegyzések szerint az Aradi vértanúk kivégzését egy zergevadászat közben firkantotta alá. Majd arra utasította Haynau táborszernagyot éljen  „…a legnagyobb szigorúsággal a kompromittáltakkal szemben. Sok fejnek kell lehullania, mint a kiemelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol.” A Ferenc József elleni első merénylet érdekessége az is, hogy Libényi János nyakon szúrta az éppen az egyik bástya mellvédjén kihajoló uralkodót. Libényi azonban a kemény zubbonygallért találta el, amin megcsúszott a kés. Ez nagyban hozzájárult életben maradásához. Ferenc József ugyan ágynak dőlt, és egy ideig attól kellett tartani, hogy a szeme világát is elveszíti, de azután erős fizikumának köszönhetően gyorsan felgyógyult. Egyébként hosszú élete során összesen hétszer követtek el ellene merényletet.

Míg a császár elleni első merénylet még sikere esetén sem váltotta volna ki hazánkfiai túlzott együttérzését és rokonszenvét, addig a 12o évvel ezelőtti terror cselekmény az egész országot felháborította, és a szépséges Sisi kegyetlen halála miatti részvétet váltotta ki. Mert Sisit mindenki szerette, miként ő is szívébe fogadta népünket.  Mikszáth Kálmán az Országos Hírlapban írta : “ez a szent asszony őrködött a nehéz órákban Magyarország fölött, hogy az ő szívéből, melyet most átvert a gyilkos tőre, fakadtak ki elsőbben azok a sugarak, melyek most elöntenek fényükkel, melegükkel”. Pedig az olasz terrorista, Luigi Lucheni a genfi tó partján sétáló Sisin egy reszelővel csupán olyan kis átmérőjű sebet ejtett, hogy a mai kutatások szerint a korabeli orvos beavatkozással is megmenthető lett volna az élete. Maga a királyné is bár segítséggel felkelt a szúrást követően, udvarhölgyével együtt még elérték sétahajójukat. Akkor még úgy gondolták nem történt semmi veszélyesebb. Nem sokkal később azonban rosszul lett, és amikor fűzőjét kigombolták, csak akkor vették észre az alattomos sérülést. A hajót azonnal visszafordították és az akkor már eszméletlen királynét hordágyon bevitték korábbi szálláshelyére. Orvosai azonban már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

 

 

A császári család sírja a Kapucinus kriptában, Bécsben. Fotó: AFP

ez is érdekelheti


Szóljon hozzá

Támogassa a szabad véleményt! Támogassa a független médiát!
A részletekért kattintson ide

%d blogger ezt szereti: