178 éves a Tómalom fürdő
Erre a nyárra egyetlen természetes vize maradt Sopronnak, a Tómalom. Pontosan 178 éve Mühl Konrád molnármester tette fürdőhellyé a közkedvelt tavat. Alig 28 méter hosszú és 13 méter széles volt a korabeli „strand”.Érdekes, hogy abban az időben, amikor még vadvíznek számított „fertőrákosi jobbágyok, közkatonák és a városi csőcselék” fürdött csak benne. Gyakorta anyaszült meztelenül mártóztak meg a tó habjaiban. A derék molnár ezt nem szívlelhette, és mivel a fürdőhely az ő tulajdonában volt, kétkrajcáros belépővel száműzte őket. Ettől fogva csak a „tisztességes városi személyek” látogathatták meg a fürdőt. Ők azonban a tiltó tábláknak köszönhetően, és az előírásoknak megfelelően, már csak az egész testet, eltakaró hálóingszerű fürdőruhában lubickolhattak a tóban. A leleményes molnár arról is gondoskodott, hogy fürdővendégei bort, tejet és vajat kaphassanak, így alapozta meg az első „strandi büfé”működését.
Mühl Konrád „úszó-és fürdőintézetére” magától a városkapitánytól, Martiny Frigyestől kért engedélyt és Sopron város tanácsa azt rövidesen meg is adta. Amit azonban még érdemes megjegyezni a több, mint másfél évszázados létesítményről, hogy akkoriban még „a víz átlátszó és tiszta, a fenék mindenütt látható” volt.
Forrás: Dávidházy István. Soproni Szemle. 1992. XLVI. ÉVFOLYAM 2. SZÁM
hozzászólások lezárva.