Magyar kertek, magyar gyümölcsök gondozói

A piac minden város tükre. Vannak akik a világot járják, elutaznak a Föld száz meg száz országába, de a piacot sehol nem hagynák ki. Ott értesülnek arról, hogy mit termelnek, mit esznek, mit főznek, hogyan kínálják portékáikat egy település lakói, akik valójában kultúrájukat mutatják be honfitársaiknak és az idegennek. Sopronban rengetegszer írtam a helyi piac világáról. Télen, nyáron, minden évszakban kíváncsi voltam az árukínálatra, a kofák megszabta árakra, az újdonságokra és régi bevált portékákra egyaránt. Talán a legnagyobb élmény személy szerint Ilonka néni volt a számomra. Egy idős asszony, akinek kínálatáért még Bécsből is eljöttek, megkeresték a 66-os standot, mert tudták, házi kertben megtermelt almánál, zöldségnél és szép virágnál sokkal többet kapnak tőle, a virtigli soproni asszonytól,aki viselkedésében, szójárásában a múltat őrizte, egy régi világ módiját, amit olyan jó volt megismerni. Mi volt a varázsa ennek az apró termetű, kedves néninek? Hát maga az élete, ami sok-sok fájdalmat osztott rá az évek sora alatt. Édesapja a Don -kanyarban tűnt el, fia pedig egy karácsonyi szörnyű autóbalesetben halt meg. Binder Istvánné mégsem adta fel. Szinte minden áldott napon ott volt a piacon, reggeltől ebédig a piac volt az otthona. Őt egész Sopron ismerte, váltott vele egy-egy jó szót még ha nem is vásárolt tőle. Mozgalmat indíthatott volna a Sopronban egyre szaporodó bevásárló központok ellen. – Azt vallotta nem tudna megenni egy új-zélandi almát, dél-afrikai körtét, vagy chilei paprikát. – Azoknak nincs íze -mondta. – A jó magyar gyümölcsnek van illata, íze és zamata,amelyek mögött sok-sok gondoskodás van.

Ilonka néni hite, szorgalma és helytállása persze másokra is bőven jellemző volt a városban, és még ma is az. Felmerül itt Barabits Elemér neve, aki növénynemesítőként tett szert, bátran mondhatjuk világhírnévre. Soproni kertjében fél évszázad alatt számos fenyő-, azálea-, páfrányfenyő-, és áfonya fajtát hozott létre. Ő volt egykor az egyetem botanikus kertjének vezetője, adjunktusi címet ért el, így már szinte minden idejét munkájának és szenvedélyének szentelhette. Soproni kertje idővel a növénynemesítők, botanikusok szakmai találkozó helyévé vált. Ottjártamkor, miközben az újságcikkhez szükséges adatokat jegyzeteltem ,nem győztem megcsodálni gyönyörű színvilágú azáleáit, gömbkoronájú páfrányfenyőit, és az észak -amerikai fürtös áfonya bokrokat. Nem sok időm jutott a találkozásra, mert rövidesen újabb vendégek érkeztek, egy svéd tv társaság. Nem volt szokatlan itt ez a forgalom, és nyüzsgés, jöttek ide kollégák a föld minden részéről, valamint újságoktól és televízióktól. Mindenki a híres növénynemesítő csodakertjére volt kíváncsi. Akinek egykori nagy álma nem teljesülhetett, amikor Franciaországba igyekezett, hogy Versailles-ban tanulja meg a szakma minden csínját bínját, de közben kirobbant második világháború. Így hát itthon maradt, itthon bontakoztatta ki istenadta tehetségét. Sopron és az egész világ örömére.

Ha pedig kert, ha pedig növényszeretet és szakmai tudás, akkor nem feledkezhetünk meg Schekulin Miklós tanár úrról sem. Ő a Lippai János Mezőgazdasági Szakközépiskola tanára volt és részben az ő nevéhez fűződik az intézmény országos hírű gyümölcsösének kialakítása. Amikor vele készítettem a riportomat, büszkén újságolta, hogy akkoriban a soproni szakközépiskola és saját kertje őrizte a legrégibb magyar gyümölcsfajtákat. – Sokat köszönhettem a soproni Castanea Környezetvédelmi Egyesület segítségének, ők gyűjtötték össze az anyagot, amit egyéves vesszőkre oltottam, Tizenöt tizennyolc fajta körte és nyolc -tíz fajta almafa született így meg. Olyan egyedeket sikerült így megmenteni, mint például a Hardy vajkörte, a Favrenné asszony körtéje, a búzás körte. Az almafajták is a múlt század elejéről származó nemesítések, mint amilyen a Parker Pepin, a London Pepin, vagy a Kanadai Renett. Ráakadt a már évek óta kipusztultnak hitt erdélyi Batul almára is.

Az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy a tanár úr nem számított úttörőnek ebben a gyümölcsnemesítő küldetésben. Sopron városa példaadóan már a harmincas években ápolt egy csemetekertet a Lőverekben, számos polgárhoz jutottak el ennek egyedei, amelyeket itt-ott még ma is felfedezhetünk. Ám annyi bizonyos Shekulin tanár úr igazi értékmentő munkát örökített és folytatott tovább, ami a hagyományon és a természet szeretetének alapjain nyugodott.

(A fényképen Binder Istvánné.Magasi Dávid fotója.)