73 éve ért véget a világháború Pinkamindszentnél
Április 4-én nagy ünnepek voltak a Kádár rendszer regnálása alatt. Negyvennégy évig azt tanították az iskolákban, hogy hazánkat ezen a napon szabadították fel a szovjet seregek. Ezzel szemben az utolsó német katonák Pinkamindszentnél április 13 -án vívták meg harcukat az előre nyomuló Vörös Hadsereggel.Az utolsó harcoló német katona április 13-án, Pinkamindszent térségében, a Kapuy majornál hagyta el az ország területét. Pinkamindszenten a még élő szemtanúk szerint is legalább egy hétig állt a front. A Wermacht a magyar lakosság munkáját is igénybe véve már hónapokkal az oroszok várható érkezése előtt a birodalmi védőállás részeként erős bunkerrendszert építtetett ki a trianoni határon húzódó dombvonulaton.
Az átvonuló németek rengeteg hadianyag, harckocsik, nehézfegyverek hátrahagyása után kiürítették a falut és állásaikban várták április elején a szovjet támadó ékeket. A falusiak is felkészültek az oroszokra, a mozdítható értékeket elásták vagy az állatállománnyal együtt a környező erdőkbe menekítették. Nem mellékesen a fiatal nőket egytől egyig öregasszonynak maszkírozták, pincék hátsó fertályaiba rejtették. A helyiek beszámolói szerint szükség is volt mindkét óvintézkedésre, mert a felszabadítók, különösen a második hullámban érkezők vadásztak a fiatal nőkre és az első dolguk volt, hogy lehúzták a csizmákat a férfiak lábáról és elvették óráikat. Mivel tapasztaltak voltak már a zsákmányolásban, a kerteket, kazlakat, trágyakupacokat hosszú vasrudakkal „szondázták”, elrejtett értékek után kutatva.
Pinkamindszenten a beszámolók szerint legalább egy hétig „állt a harc”, a németek állásaikból aknavetőkkel lőtték a falu házai között fedezéket kereső oroszokat. Az Vörös hadsereg katonái több sikertelen frontális támadást is indítottak a német bunkerek ellen, veszteségük olyan nagy volt, hogy a pinkamindszentiek szerint a harcok elültével csak lovakkal tudták „összehúzatni” a rengeteg holttestet. Hosszú láncot kötöttek a ló után, amelyre vaskapcsokban végződő kisebb láncok csatlakoztak. Ezekre akasztották a holttesteket. A szemtanúk beszámoltak arról is, hogy a rohamok előtt az orosz katonákat keményen itatták vodkával. Mások azt is tudni vélik, hogy a katonákat a reménytelen feladat előtt „beópiumozták”, mert szerintük épeszű ember nem rohant volna neki fedezék nélkül a domboldalban jól kiépített német géppuskafészkeknek. Egyesek látták is, ahogy a felcserek injekciózták a katonákat. Április 13-án aztán már csak szórványos lövöldözés hallatszott a dombok felől, a helyiek úgy tudják, hogy elfogyott a németek lőszere, ezért elhagyták Magyarország területét.
Sokan ma is úgy tartják, hogy a szovjetek beáramlása hazánkba, valójában megszállás és nem felszabadítás volt. Azok a családok, amelyekben gyilkosságok, nemi erőszak történt a szovjet katonák részéről nyilvánvalóan nehezen tudták és tudják elfogadni felszabadításnak hazánk elfoglalását. Ugyanakkor a nácik kiűzése mindenképpen elismerést érdemel. Az 1947-es párizsi békeszerződés után a szovjet csapatoknak el kellett volna hagyniuk hazánk területét, ha ezt megtették volna, inkább tekintenék őket manapság is felszabadítóknak.
Forrás: Magyar Nemzet, Pálfi Alajos
Fénykép: A németek visszavonulóban(Bundesarchiv)