Ülő Bika legelőször az 1863-as esztendőben keveredett konfliktusba az amerikai hadsereggel, amikor a szánti sziúk felkelése utáni bosszúhadjáratban a lakoták szállásterületét is támadás érte. A következő évben az indián főnök részt vett a Killdeer-hegyi csatában, 1865-ben megostromolta az újonnan emelt Fort Rice erődjét, majd több ütközetben is harcolt Vörös Felhő oldalán. Bátorsága nyomán Ülő Bikát 1868-ban az egész lakota törzs vezetőjévé választották, ő pedig nevéhez méltóan állhatatos maradt a népe szabadságáért vívott küzdelemben; a főnökök többségével ellentétben elutasította a Fort Laramie erődjében megkötött békeszerződést, mely a Black Hills környékére korlátozta a sziúk szállásterületét, ezenfelül pedig Montana, Dél-Dakota és Wyoming földjén adott számukra vadászati jogot.
Az idő Ülő Bikát igazolta, ugyanis az 1870-es évek elejétől a fehérek mind gyakrabban törtek be az indiánok területére az ottani erdők kiaknázására, ráadásul 1874-ben aranyat fedeztek fel a Black Hills közelében. Az amerikai kormány eleinte igyekezett megakadályozni, hogy a bányászok behatoljanak a sziúk földjére, ám erőfeszítéseinek reménytelenségét látva 1876 januárjában hatálytalanította a Fort Laramie-i szerződést, és rezervátumba kényszerítette az indiánokat. Erre válaszul az őslakók fegyveres felkelést indítottak, melynek élére Őrült Ló és – elsősorban spirituális vezetőként – Ülő Bika állt. Az utóbbi főnök jóslatainak komoly szerepe volt abban, hogy 1876. június 17-én, a Rosebud folyónál vívott csatában a sziú-csejen koalíció legyőzte George Crook csapatát, és nyolc nappal később, Little Bighornnál George Armstrong Custer erőire is súlyos vereséget mért.
Ülő Bika az utolsó pillanatig küzdött annak érdekében, hogy e rohamosan modernizálódó világban az őslakók megőrizhessék régi életüket és kultúrájukat, ám a polgári közigazgatás kiépülése és a telepesek beáramlása miatt a győzelemre nem maradt valós esélye. A lakota főnök kudarcát és népe szenvedését látva 1881. július 20-án, Fort Buford erődjében – fia, Varjúláb társaságában – letette a fegyvert az amerikaiak előtt, és a kemény békefeltételeket vállalva visszavezette törzsét az Egyesült Államok területére.
Pontosan százharminc évvel ezelőtt, 1889-ben történt, hogy megszületett a Szellemtánc nevet viselő mozgalom a lakoták körében, mely azt hirdette, hogy egy napon az ősök szellemei visszatérnek majd a túlvilágról, és kiűzik a fehéreket Amerikából.
A Szellemtánc vezetői természetesen a sziú törzsfőnök támogatását is igyekeztek megszerezni. 1890. december 15-én a rezervátum rendőrsége őrizetbe akarta venni Ülő Bikát, mert attól tartottak, hogy Szellemtánc mozgalom újabb ellenállást ébreszt a megalázott és szabadságukat elvesztett indiánok körében. Családja tiltakozása és a főnökkel szimpatizáló tömeg ellenállása azonban fegyveres összecsapáshoz vezetett. A rövid tűzharc végén Ülő Bika és fia, Varjúláb is holtan maradt az incidens színhelyén.
„Szeretném, ha emlékeznének rá, hogy a törzsemből én voltam az utolsó ember, aki letette a fegyverét.”
(Ülő Bika)